Ahogyan az amerikaiak látják a magyar politikát

MH/MTI
2024. február 23. péntek. 8:33

A szerző a Counterpoint Institute elnöke, egyben az Alapjogokért Központ vezető munkatársa a magyar történelmi gyökereket is bemutatja, valamint a magyar példát ajánlja a nyugati országok figyelmébe a konzervatív értékek politikai gyakorlatba való átültetését tekintve.

A könyvbemutatón Takács Szabolcs, Magyarország nagykövete az amerikai vendégek előtt a magyarok túlélés melletti folyamatos akaratát hangsúlyozta. Kifejtette, hogy a magyarok a történelem különböző időszakaiban, a mongolok, az oszmánok, a Habsburgok, valamint a XX. században a nácik és kommunisták ellen is harcoltak a túlélésért.

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója a konzervatív értékek melletti koalícióépítés szükségességét hangoztatta, és kiemelte, hogy ezen értékek a progresszív erők támadása alatt állnak.

Szánthó Miklós a magyar közmédiának adott interjúban úgy fogalmazott, hogy miután a hagyományos értékek elleni támadás „globális a globalisták részéről, ezért válaszként meg kell teremteni az antiglobalisták nemzetközi globális koalícióját”.

Az Alapjogokért Központ főigazgatója pénteken szólal fel a CPAC-en.

A magyar nagykövetségen tartott CPAC-eseményen részt vett több ismert amerikai politikai személyiség, többek mellett Kari Lake arizonai politikus, akinek a neve a napokban felmerült Donald Trump lehetséges alelnök-jelöltjeként, és ott volt Ken Paxton, Texas igazságügyi vezetője, a szövetségi állam főügyésze.

Kari Lake úgy fogalmazott, hogy miközben Magyarország a túlélés történelmére mutat példát, addig az Egyesült Államok jelenleg folytat harcot a túlélésért, ezért azt szeretné, ha a magyar politikai bizonyos elemeit az Egyesült Államokban is megvalósítanák.

A CPAC (Conservative Political Action Conference) az amerikai konzervatív erők hagyományos, és legnagyobb létszámú találkozója 60 éves múlttal. A 2024-es esemény szerdán nemzetközi csúcstalálkozóval kezdődött, csütörtökön és pénteken jórészt amerikai politikusok és közéleti személyiségek fejtik ki gondolataikat. Szombaton Donald Trump mond beszédet, ami egybeesik a dél-karolinai republikánus előválasztás napjával.

Elolvasom a cikket