Február végéig lehet jelentkezni az idei Versünnepre

MH/MTI
2024. február 23. péntek. 22:52

Az idei Versünnep tematikája Radnóti Miklós halálának 80., Hervay Gizella születésének 90. és Sziveri János születésének 70. évfordulójához, 2024 kiemelt irodalmi évfordulóihoz kapcsolódik – közölték az esemény szervezői pénteken az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a Versünnepre három kategóriában jelentkezhetnek hivatásos színművészek, előadóművészek, zeneszerzők, film- és képzőművészek, valamint képző intézmények hallgatói. A jelentkezéseket vers- és prózamondás, énekelt vers vagy versmegzenésítés, valamint képző- és filmművészeti alkotás kategóriában várják vasárnap éjfélig.

Mint írják, a vers- és prózamondás kategóriában kötelezően három művet kell nevezni, amelyek vers, próza, drámarészlet vagy publicisztika lehetnek. A nevezett művek közül kettő kötelezően idei irodalmi évfordulós szerző alkotása, a harmadik nevezett mű pedig vagy kortárs magyar költő, író alkotása, vagy az évfordulós szerzők valamely műve lehet. Vers- és prózamondás kategóriára szakirányú képzésben résztvevő vagy hivatásos színművészek és előadóművészek jelentkezését várják.

Énekelt vers és versmegzenésítés kategóriában két művel szükséges nevezni komoly- vagy könnyűzenei stílusban, melyek közül az egyik zenei alkotás évfordulós szerző műve kell legyen, a másik pedig lehet kortárs magyar költő vagy író verse, prózai alkotása vagy az évfordulós szerzők valamely műve. Ebben a kategóriában szintén végzett vagy tanulmányukat folytató zeneszerzők, valamint előadóművészek jelentkezését várják.

Képző- és filmművészeti alkotás kategóriában kötelezően egy olyan művel kell jelentkezni, amely idei évfordulós költő egyik alkotása kapcsán született. Itt is végzettséggel rendelkező vagy tanulmányaikat folytató képző- és filmművészek, valamint előadóművészek jelentkezését várják.

A versenyre kizárólag magyar költők művével lehet jelentkezni. Egy versenyző több kategóriában is nevezhet. Mindhárom kategóriában Magyarországról és a határon túlról is várják a jelentkezőket – olvasható a közleményben.

A professzionális versenyek elődöntőit várhatóan április első hétvégéjén, a döntőt a költészet napján a Nemzeti Színházban rendezik. A verseny döntőjébe jutó előadók tárgyi és pénzjutalmakban részesülnek.

A jelentkezéshez szükséges információk a www.versunnep.net weboldalon érhetők el.

Elolvasom a cikket