Hamarosan sor kerülhet Ferenc pápa kijevi látogatására

MH/MTI
2024. február 23. péntek. 12:49

„Hiszem, hogy erre a látogatásra hamarosan sor kerülhet. Újra meg újra megismételjük a meghívást. Legutóbbi nyilatkozatunkban is ismét kifejeztük azon vágyunkat, hogy hazánkban találkozhassunk a Szentatyával” – mondta Juras a Sky TG24 olasz hírcsatornának nyilatkozva, hozzátéve; „tudomásunk szerint a pápa előbb-utóbb bejelenti, hogy kész a látogatásra, ami Ukrajna számára rendkívül fontos lenne”.

A nagykövet kifejtette, hogy Pietro Parolin bíboros, a vatikáni államtitkárság vezetője (a szentszéki kormányzat feje) is az utazás megszervezése mellett áll. Juras szerint az Ukrajna ellen két éve folyó háború alatt „mindig érezték a pápa közelségét”, és „a Szentatyának mindig van alkalma arra, hogy kifejezze támogatását”, például az általános audienciák során.

Ferenc pápa több nyilatkozatában is hangsúlyozta, hogy kész elmenni Kijevbe, amennyiben Moszkvába is ellátogathat.

Andrij Juras pénteken hangoztatta azt is, hogy a Vatikán által nyújtott humanitárius támogatás rendkívül fontos, és a Szentszék továbbra is sokat tesz azért, hogy az Oroszországba és Fehéroroszországba átszállított közel százezer ukrán gyerek hazaköltözhessen.

Emlékeztetett arra, hogy a pápa Matteo Zuppi bíborost jelölte ki az ukrajnai konfliktus kezelésének, különösen a gyerekek hazaszállításának felelősévé, és hangsúlyozta; a bíboros „komoly erőfeszítéseket is tesz ennek érdekében”.

„Úgy gondolom, hogy a Szentszék fellépése nem korlátozódik csupán a békére felszólító nyilatkozatokra, hanem konkrét cselekedeteket is tesz” – tette hozzá a nagykövet.

A pápa megbízottja tavaly Moszkvába, Kijevbe, Washingtonba és Pekingbe is ellátogatott közvetítőként, mindenekelőtt humanitárius célok és az ukrán gyerekek hazaszállítása érdekében, de eddig nem járt látványos sikerrel.

Elolvasom a cikket