Minimum két-három év kell a súlyos károk helyreállításához

MH/MTI
2024. február 23. péntek. 10:29

„A súlyosabb károkat két-három év alatt helyre lehetne állítani, de a folyamat összességében öt vagy akár tíz évig is eltarthat” – tette hozzá.

Szombaton lesz két éve, hogy kitört az ukrajnai háború. Kubrakov az ENSZ, a Világbank és az Európai Unió adataira hivatkozva közölte, hogy 500 milliárd euróra (193,9 ezermilliárd forint) becsülik az ez idő alatt okozott háborús károkat. Továbbá hangsúlyozta, hogy a Németország által nyújtott újjáépítési és katonai segítség a háborús menekültek hazatérését is segíti.

„Emberek százai és ezrei térhetnek haza” – jelentette ki.

A miniszterelnök-helyettes szerint a Németország által átadott légvédelmi rendszerek különleges szerepet játszanak a harcokban, védelmet nyújtanak az embereknek. „Ennek a védelemnek az ismeretében a menekültek könnyen dönthetnek úgy, hogy visszatérnek Németországból Ukrajnába” – tette hozzá.

Jelenleg több mint egymillió ukrajnai háborús menekültet tartanak nyilván Németországban.

Az ukrán hadsereg tájékoztatása szerint Oroszország péntekre virradóan 31 drónnal támadta Ukrajnát, a légvédelem ebből 23-at megsemmisített.

A Telegramon közzétett bejegyzésben az ukrán hadsereg déli parancsnoksága azt közölte; elfogtak kilenc, pilóta nélküli szerkezetet, de az egyik öngyilkos drón becsapódott az odesszai kikötő közelében, és tüzet okozott.

„Hárman vesztették életüket az ellenséges támadásban” – írta Oleh Kiper, az állami közigazgatás vezetője vezetője a Telegramon.

A tűzoltók szerint többen még mindig a romok alatt lehetnek. Egy biztonsági őrt sikerült sértetlenül kimenteni az egyik épületből – áll a közleményben.

A hadsereg tájékoztatása szerint az orosz erők rakétákat is bevetettek a támadásban, de nem találtak el egyetlen célpontot sem. Az ukrán hadsereg által közzétett képeken láthatók a súlyosan megrongálódott épületek, illetve hogy a mentők a törmelékek között keresik a túlélőket.

Dnyipro városban orosz dróncsapás ért egy többszintes lakóházat, nyolc ember megsebesült – közölte Dnyipropetrovszk megye kormányzója. Szerhij Liszak a Telegramon azt írta: egész éjszaka tartott a kutatás, de még mindig lehetnek emberek a romok alatt.

Elolvasom a cikket