Kukkolhatjuk, hogyan élt az egyik legnagyobb német tömeggyilkos, a nekünk, magyaroknak különösen emlékezetes Rudolf Höss (Christian Friedel), és a családja, akit nagyjából hárommillió ember haláláért talált felelősnek a bíróság 1947-ben, és fel is akasztották.
Az auschwitzi halálgyár főparancsnoka és felesége, Hedwig ( Sandra Hüller) ugyanis az egyik megsemmisítő tábor szomszédságában élt, a feleség tervei által megvalósított kis családi paradicsomban. Virágok, kerti zöldségek, gyümölcsök, napágyak között, csúszdás, pancsolómedencés udvaron, pergolás kerti asztalnál sziesztázgatva. És még télikertjük is volt pálmákkal, és külön üvegház a primőröknek.
Amikor legelőször megpillantjuk a népes családot a filmben, a folyóparton piknikeznek, a jellegzetes Közép-Európai növényzettel övezetten, vadmálnát szemezgetnek az erdőszélen, aztán hazasétálnak a családi fürdőzésből. Szép lassan jövünk rá, kik lehetnek ezek az emberek, honnan kerülnek hozzájuk az aranyfogak, ékszerek, órák, ruhák, cipők, fehérneműk, mely utóbbiakból még a szolgálóknak is jut. Mik azok a kerítésen túlról átszűrődő fura hangok, miért dől a füst a hatalmas kéményből.
Egy délután, amikor tele a ház vendégekkel, milyen adagokról meg termekről beszélget a ház ura más vendégekkel. De hát ilyenek a házivideók, nekünk kell kikövetkeztetünk a történetet a meglesett képsorok mögött.
A fényképezés érdekessége, hogy viszonylag kevés közelit látunk a főszereplőkről, különösen Hössről, akinek szinte mindig felderíthetetlen az arca, az idétlen frizurája miatt végképp nehéz a mimikájára figyelni. Sokkal jellemzőbb rá, hogy hol kihúzza magát, hol alázatosan lehajtja a fejét, egy hatalmas lovon lovagol, vagy éppen fekszik valahol. Hedwiget sem annyira az arca, inkább a mozgása , a mozdulatai és a slampos viseletei jellemzik, hiszen családanya, hiszen sok mindent saját kezűleg csinál a kertben, hiszen ő itt olyan védettségben érzi magát, hogy akár slampos is lehet.
Ez a jelenet a Bádogdob című filmet idézi.
Fotó: Facebook
A szerepek mögött eltűnik az ember, és ebből van a baj, a közömbösség, a nem figyelés, az önzés, az egyszerű hétköznapi hibák, amikkel maguknak is ártanak a szereplők, de egy különleges történelmi helyzetben iszonyatos pusztítás elkövetői is lehetnek. De az sem zárható ki, hogy a szereppé és a nagy rendszer alkatrészévé változás is már csak következmény. – üzenik a képsorok.
A forgatókönyv csak lazán követi a Martin Amis 2014-es regényében szereplő történetet, amely szerint a Höss alteregójaként szereplő regényalak feleségébe beleszeret egy másik férfi, és a parancsnok megbíz egy sonderkommandós zsidó foglyot azzal,hogy ölje meg az asszonyt.
Höss szorgos munkájával a negyvenes évek elejére három év alatt eléri, hogy létrejöjjön a három nagyobb komplexumból álló összesen 8 hektáron elterülő halálgyár, amely jóval hatékonyabb, mint a korábbiak, sokkal több embert képes befogadni és megölni is.
Csakhogy túlnyeri magát: rátermettsége és sikerei révén magasabb polcra helyezik, így el kell hagynia a halálgyár közeli idilli kertet, házat, családot, egyedül kell mennie az idegenbe, és majd hazatérni olykor, mert a felesége, bármilyen bizarr is a néző számára, nem óhajtja másnak hagyni a kis paradicsomot, a helyet, ahol az álmát meg tudta valósítani.
Amikor több százezer magyar zsidót szállítanak a halálgyárba, az Hössnek valami egészen mást jelent, mint az áldozatoknak: a halálgyáros két hónapra visszatérhet a füstös kis idilljébe a családjához, hogy levezényelje a nagyszabású munkálatot, mert ehhez azért ő kell személyesen.
A Höss család hétköznapjait és ünnepeit követő képsorok közé éjszakai kamerás felvételek is beékelődnek, olyanok, amilyeneken a vadállatok vagy az illetéktelen behatolók mozgását szokták rögzíteni. Lassan értjük meg, mit csinál ez a copfos, bőszoknyás lány éjszakánként: több kosárnyi almát, körtét, mikor mit csempész a földhalomba, ahonnan a foglyok ki tudják kaparni maguknak. Néha értékes holmit is hagynak neki cserébe, amit persze el is tesz.
Míg zajlik az akciója, Höss éppen a Jancsi és Juliskát meséli a gyerekeinek. Azt a részt például, amikor Juliska arra kéri a banyát, mutassa meg, hogy kell felülni a lapátra, és Höss jól megnyomja a szavakat, amikor az jön, hogy a boszorkányt a bűneiért elevenen megfőzték a testvérek. ( Eszünkbe jut megint, hogy miért is kell gyerekeknek olvasni ezt a mesét, amit eredetileg felnőttek meséltek egymásnak esti szórakozásként.)
Lassan értjük meg, ki ez az éjszakai lány, és hogy ilyen lányok is vannak a Höss házban, ha nem is könnyű a helyzetük.
Persze volt már ávós család megfigyelős, hóhér család megfigyelős, KGB-s család megfigyelős regény is, film is. A Nobel-díjas magyar író, Kertész Imre Sorstalanság című regényével már korábban is megmutatta a másmilyen nézőpontot, habár ő a foglyok szemszögéből írt, és nem a fogva tartókat, halálgyárosokat ábrázolta. De mégis az árnyaltságra, az életszerűségre, az emberi léptékre hívta fel a figyelmet, és ebben némiképp hasonlóságot mutat a szemléletmódja az öt Oscarra jelölt alkotással.
Valamiféle mélytisztítást végez ez a film a nézőben. Olyasmiket tudunk megfigyelni, amiket eddig nem, olyan nézőpontokat kapunk, ahonnan még sosem néztünk ezekre a történetekre. Valami jobb lesz nekünk, talán kezelhetőbb lesz, de nem azért, mintha ettől a filmtől kevésbé iszonyúnak lehetne gondolni, ami történt.
Érdekvédelmi terület (2023) – The Zone of Interest
Angol-amerikai-lengyel háborús filmdráma – 105 ’
Rendezte: Jonathan Glazer
8/10
