Az ember és az élővilág kapcsolatáról általában a negatív hatások jutnak eszünkbe, azonban egy új kutatás ritka kivételt mutatott be. A Koppenhágai Egyetem kutatói számoltak be a Journal of Archaeological Method and Theory szakfolyóiratban a levantei régió jégkor végi ember-állat kölcsönhatásairól.
14,5-10,5 ezer évvel ezelőtt Levante területén (ez részint a későbbi termékeny félhold területe) az emberek apránként új megélhetési módszereket találtak: növényeket próbáltak termeszteni. Az időszak klímája nedvesebb volt a mainál, így például a mai Jordánia területére eső Qa’ Shubayqa akkoriban állandó vízű mocsaras régió volt, ma félsivatagi és csupán időszakosan éri el a víz. Ez azt jelenti, hogy a múltban a vízimadarak és mások számára megfelelő élőhely lehetett.
A területen régóta folynak ásatások, és a kutatók most úgy találták, hogy az egykor rövidebb-hosszabb ideig itt élő emberek mind egyes vízi növényeket, mind pedig a madarak tollát és tojásait gyűjtötték, no és vadásztak is a madarakra. A kutatók úgy vélik, hogy a korabeli emberek befolyásolták a vizes élőhely növénytakaróját, és ezzel lehetőséget teremtettek a madarak állandó jelenlétére.
A most vizsgált egykori emberek ősi kultúrája a mezőgazdaságra áttérés előtti állapotot képviselte. Számos szakember úgy véli, részint az ehhez hasonló élőhely-átalakítások vezethettek el a mezőgazdasághoz, vagyis fontos lépcsőfoka lehetett az oda vezető útnak. „A vizes élőhelyek átalakítására tett erőfeszítések hasznosnak bizonyultak, az emberek így aztán könnyebben foghatták meg a madarakat, gyűjthették a tojásokat és tollakat” – mondta Camilla Mazzucato, a kutatás egyik résztvevője.
A jégkor végi klíma átalakulása tette lehetővé, hogy az emberek kevesebbet vándoroljanak és így egyre többet tartózkodhattak azonos helyeken. Ez is része volt annak a folyamatnak, ami a letelepülő életmódhoz és a mezőgazdasághoz elvezetett. Azonban a kutatók úgy vélik, az élőhely-átalakítások ugyanilyen fontos szerepet tölthettek be. A madarak sokasága vándorol, ám, ha a körülmények kedvezően alakulnak, akkor nem teszik már meg az energiaigényes és veszélyes vándorutakat. Ezt a váltást tette lehetővé a jordániai helyszínen az ember tevékenysége.
A kutatók a régészeti lelőhelyeken talált madármaradványok és tojáshéjak összetételének elemzésével nemcsak az adott madárfajt állapíthatták meg, hanem azt is, hogy az adott faj nem vándorolt, hanem egész évben e helyszínen lakott. Ezt pedig a kutatók szerint az emberi tevékenység tette csak lehetővé.
Nem ez az egyetlen eset, hogy a madarak számára új élőhelyet biztosítson az ember. A füsti fecskék kapcsán 2022-ben egy genetikai kutatás tárta fel azt, hogy hány szaporodóképes egyedből állhatott a népessége sok ezer éve. E felmérés alapján e fecskefaj létszáma részint a kedvezőbbé váló klíma, részint az ember mezőgazdálkodása révén a korábbi sokszorosára nőhetett. Míg a jégkorban alig 50 ezren, a jégkor végén a már kedvező klímahatásoknak köszönhetően kb. félmillióan voltak, mára – az ember élőhelybővítése miatt – 29-50 milliós a létszámuk. Ugyanez a folyamat játszódott le a királylepkék észak-amerikai elterjedésében is. Nehéz talán egy kategóriának tekinteni, de akkor is az emberi tevékenység hatására bővült jelentősen az élőhelye rengeteg olyan állatnak és növénynek is, amelyek közül számos inváziós fajként jelent meg a világ távoli pontjain.
