Egy újabb mérföldkő Magyarországnak

Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője az M1 vendégeként elmondta, hogy a négy új Gripennel nem csak a Magyar Légierő védelme erősödik jelentős mértékben, hanem Szlovákia, Szlovénia és Horvátország légterét is ezek a gépek biztosítják.

„A Magyar Légierő gerincének számító Gripen-flottát nemzetközi szinten is elismerik, a magyar JAS-39-esek három alkalommal védték a balti országok légterét a NATO missziójának keretében, 2025-ben pedig újra ellátják ezt a feladatot. Mindemellett szintén a magyar Gripenek látják el – Olaszországgal közösen – Szlovénia, valamint a V4 tagállamokkal együttműködésben Szlovákia légterének védelmét is” – hangsúlyozta a szakértő, aki szerint az új gépekkel a Magyar Légierő a térség a legütőképesebb és legmodernebb ereje lesz.

Horváth József kiemelte, hogy a Gripenek konstrukciója abból a szempontból volt már a maga idejében is nagyon komoly újdonság, hogy kiszolgálószemélyzet és szervizelés szempontjából nagyon kis igényűek.

„Nem kell nekik nagy kifutópálya, sokkal kisebb előkészített területre, akár egy műútra is le tudnak szállni. Az átfegyverzésük pedig csupán néhány tíz perc. Az egész rendszer olyan, mint egy Lego, amihez nem kell egy hosszú, különleges kiképzést biztosítani, nem kellenek hozzá speciális eszközök. Nagyon hatékony, nagyon gyorsan variálható repülőgépekről van szó” – hangsúlyozta a szakértő.

Orbán Viktor pénteki bejelentésében arról is szó esett, hogy Magyarország és Svédország a flotta bővítése mellett a svédek által nyújtott logisztikai szolgáltatások hosszú távú, tízéves meghosszabbításáról, valamint kiképzési együttműködésről is megállapodott.

Továbbá a Honvédelmi Minisztérium és a SAAB svéd hadiipari vállalat között létrejött együttműködési megállapodás alapján a mesterséges intelligenciát alkalmazó Kiválósági Központ is létrejön.

„Ez egy olyan mérföldkő lehet hazánk számára, amibe szellemi termékekkel is be tud kapcsolódni. Ez úgy gondolom, üzletileg is jó lesz Magyarországnak” – fogalmazott Horváth József.

Elolvasom a cikket