Két éve kezdődött el az orosz-ukrán háború. Mindkét félnek megvoltak a maga céljai: nyilván Ukrajnának elsősorban az, hogy túléljen, Oroszország pedig meg akarta dönteni a „kijevi rezsimet”, és biztosítani az oroszlakta területek függetlenségét. Ki áll most közelebb a céljai eléréséhez?
Erre azért nehéz válaszolni, mert a pontos háborús célokat nem ismerjük. Nyilván Ukrajna esetében a megmaradás a cél. De Zelenszkij elnök nem erről beszél, hanem arról, hogy minden elveszett területet vissza fog hódítani. Egy nukleáris hatalommal szemben ez nem túl reális. Úgy gondolom, hogy az első évben Ukrajna egyértelműen jobban állt, aztán megindult az orosz ellentámadás, és komoly ukrán területek kerültek orosz kézre: Liszicsanszk és Szeverodonyeck. Majd elkezdődött Bahmut ostroma, amely tavaly nyáron orosz győzelemmel ért véget. Tehát, ha ebből a szempontból nézzük, egyértelműen az látszik, hogy Ukrajna még nyugati támogatással sem képes Oroszországgal szemben győzelmet elérni. Az ukrán győzelemhez Oroszország összeomlására lenne szükség, a Prigozsin-lázadás bukása viszont megmutatta, hogy erre hiába várnak. Hogy melyek az orosz célok? Ezt nehéz meghatározni. Dmitrij Medvegyev, a Biztonsági Tanács helyettes vezetője mond időnként vad dolgokat. Putyin elnök is felvázolt már nem egyszer olyan célokat, amelyek részben hihetetlennek tűnnek, részben pedig elképzelhetetlennek. Nem tudjuk, hogy pontosan a „nácítalanítás” alatt mit értenek stb. Mindenesetre orosz szempontból az látszik, hogy lassú, kitartóbb felőrléssel akarják megtörni Ukrajnát, és ebben bizony jobban állnak, mint az ukránok, akik mostanra teljes mértékben nyugati segítségre szorulnak. Ez a nyugati segítség Európából azért nem tud érkezni, mert Európának sem nagyon van már fegyvere, az Egyesült Államokból pedig azért nem, mert ott a politikai manőverek, illetve az elnökválasztást nehezíti meg a folyamatot.
Egyébként, amikor azt mondjuk, hogy kétéves az orosz-ukrán háború, akkor igaz ez, vagy valójában már 2014-ben elkezdődött, és 2022. február 24-e csak egy új fejezet a történetében? Hol fogja a történetírás meghúzni ennek a háborúnak a kezdetét, vagy mi alapján lehet azt mondani, hogy február 24-én kezdődött és nem mondjuk 2014-ben, a donbaszi harcokkal és a Krím elfoglalásával?
Ez egy kitűnő kérdés. Ha belegondolunk, a közvetlen orosz-ukrán konfliktus már 2014-ben elkezdődött, ugyanis egyrészt az orosz csapatok – még ha azonosítójel nélkül is – megszállták a Krím-félszigetet, másrészt a komoly és közvetlen orosz támogatással harcoló, fellázadt, úgynevezett népköztársaságok tartották magukat Ukrajnával szemben. Úgyhogy talán nem túlzás azt mondani, hogy a háború 2014-ben tört ki, de a világnak csak 2022-ben, az orosz invázió után esett le, hogy háború van.
Van még két év ebben a háborúban?
Nincs. Egyértelműen nincs. Illetve másképp fogalmazok: a jelen pillanatban rendelkezésünkre álló nyilvános információk szerint nincs. Ukrajna lassan kifogy a légvédelmi rakétákból, lassan kifogy a tüzérségi eszközökből, és egyre kevesebb a felhasználható emberanyaga is. Nyilván van még ember Ukrajnában, de a lakosság egyre jobban ellenáll a sorozásnak. Ezek a jelek mind arra mutatnak, hogy az ukrán hadseregnek a képessége szűnik meg, nem a harci akarata arra, hogy a háborút folytassa. Lehet persze olyan forgatókönyvet elképzelni, amiben a Nyugat akár mélyebben a zsebében nyúl haditechnikai vagy más szempontból, például katonák zsoldosként való álcázásával is segít Ukrajnának, de ennek nagyon súlyos kockázatai vannak. Ez a konfliktus eszkalálódásához vezethet, amit a Nyugat eddig megpróbált elkerülni.
És hogyan érhet ez a történet véget? Akadoznak az Ukrajnának nyújtott támogatások, a kimerülés jelei egyre nyilvánvalóbbak, közben az oroszok, mintha most lendületet vettek volna: elfoglalták részben-egészében Avgyijivkát, Pobjedát, Krinkit. A totális győzelem lehetősége ennek ellenére nem látszik. Viszont a nyugat és az ukránok csak az orosz kapitulációról hajlandóak tárgyalni, míg Moszkva az eddig megszerzett területekhez ragaszkodik. Azaz a tárgyalásos megoldás sem tűnik valószínűnek.
Az eddigiek alapján a tárgyalásos befejezésben nem hiszek. Azért nem, mert nem látom azt, hogy mit tud a Nyugat Oroszországnak azért kínálni, hogy az lemondjon a harcok folytatásáról. Moszkva előbb vagy utóbb el fogja érni azt a célját – hacsak nem történik valami előre nem látható, váratlan dolog, ami mindig benne van a pakliban –, hogy fölmorzsolja az ukrán ellenállást. A háború katonai eszközökkel történő lezárása ma a legvalószínűbb. Persze, nem egy klasszikus befejezésre gondolok: egy nagy csatára, ahol feláll a két fél és az egyik döntő vereséget mér a másikra. Inkább arra számítok, hogy olyan lesz ez, mint az első világháború, amelyben a két fél addig gyűrte egymást, amíg a gyengébb kénytelen volt föladni a harcot. És ebben az esetben a gyengébb fél egyértelműen Ukrajna.
Bárhogy is érjen véget, mire számít utána? Normalizálódhatnak például az orosz-európai kapcsolatok, vagy ez a háború tényleg egy választóvonal: a régi világ nem jön vissza, az elmúlt két évben kialakult hidegháborús hangulat, a blokkosodás pedig velünk marad?
Amerikai oldalról – és itt különösen a demokratákra gondolok – mindenképpen ez a szándék. Ha Donald Trump visszatér a Fehér Házba, amire most rendkívül nagy az esély, akkor ebben lehet még változás, mivel az ő fókuszában soha nem Oroszország állt, hanem Kína. De a Kínával szembeni blokkosodásnak is nagyon komoly veszélyei vannak. Itt még minden nagyon képlékeny. Összességében úgy tűnik, minimális az esélye valamiféle nagy visszarendeződésnek.
