A szakemberek attól tartanak, a nyugat-antarktikai jégmező (WAIS) összeomlása a jelenkori klímaváltozás során rendkívüli módon felgyorsíthatja a tengerszint emelkedését – írja a portál.
A Cambridge-i Egyetem és a Brit Antarktiszi Felmérés (BAS) kutatói jégfuratok elemzésével vizsgálták meg, miként viselkedett a nyugat-antarktikai jégmező a jégkorszak végén. Arra jutottak, hogy kb. 8000 éve a jégmező egyik pontján 450 méterrel csökkent a jég vastagsága alig 200 év alatt. Ez az első példa arra az Antarktika teljes területén, hogy itt is előfordulhat ilyen drámai gyorsaságú jégvesztés. A szakemberek attól tartanak, hogy a jelenkori klímaváltozás során a WAIS területe instabillá válik, és a jégmező összeomlásával visszafordíthatatlan változások következnek be.
Mintegy húszezer éve, a legutóbbi jégkorszak legnagyobb eljegesedése idején az Antarktika jégtakarója jóval nagyobb volt, mint ma. A jégkor végi felmelegedés során aztán nagyjából a mai méretére zsugorodott a WAIS területe. Az ekkori felmelegedés azonban lassabban játszódott le, mint a jelenkori. A jégfuratok segítségével azt lehetett rekonstruálni, hogy miként változott a korabeli jégborítás. Az évente lerakódó hó nemcsak fagyott vizet, de kis légbuborékokat is tartalmaz, amelyek összetételének elemzése révén lehet következtetni az egykori klímára. A kutatók 2019-ben a Skytrain Ice Rise nevű területen egy 651 méter hosszúságú (ilyen mélybe nyúlt) jégfuratot emeltek ki. E terület igen közel helyezkedik el ahhoz a ponthoz, ahol az addig még a sziklatalapzaton nyugvó jégtakaró a tengeren úszóvá, ez esetben a Ronne-selfjéggé alakul.
A jégfuratok és a bennük lévő légbuborékok izotóp-összetételéből azt lehetett kiszámítani, milyen tengerszint feletti magasságban volt az adott pont, amikor a jégréteg képződött. Amikor a jég olvadásnak indult, egyre alacsonyabbra ereszkedett, és ezt tükrözik az izotóparányok is.
A mérések alapján 8000 éve igencsak gyorsan kezdett olvadni a jég, valószínűleg egy fordulópontot ért ekkor el a hőmérséklet. Talán melegebb víz hatolt be a jég alá, s elszakította azt a sziklaaljzattól, innen aztán egyenes út vezetett a jég olvadásához. Miután nem volt, ami visszatartsa, a Skytrain Ice Rise jege is gyorsan vékonyodni kezdett.
„Közvetlen bizonyítékot szereztünk arról, hogy ez a jégmező a múltban rendkívüli mennyiségű jeget veszített el” – mondta Eric Wolff professzor, a kutatás vezetője. „Ez az eshetőség tehát nemcsak a modelljeinkben, előrejelzéseinkben létezik, hanem olyasmi, amely ismét megtörténik, ha a jégmező egyes részei instabillá válnak.”
Az antarktikai jégbe zárt édesvíz-készlet elegendő ahhoz, hogy a világtengerek szintjét 57 méterrel megemelje, a nyugat-antarktikai terület azért van különösen nagy veszélyben, mert olyan alapkőzeten pihen, ami a jelenlegi tengerszint alatt helyezkedik el.
A jégben lerakódott tengeri sók nyoma arra utalt, hogy ezen gyors olvadási időszak végén már nagyon közel volt a tenger a jégfelülethez, holott korábban mintegy 300 kilométer választotta el tőle. Ez az adat is azt jelzi, hogy igen jelentős olvadás zajlott le, és a selfjég is összezsugorodott.
A korábbi modellszámítások alapján annyit lehetett tudni, hogy ez a zsugorodás valamikor a tizenkét-ötezer évvel ezelőtti időszakban zajlott, most azonban a jégfuratok alapján sikerült pontosan behatárolni a kort, ráadásul a jégréteg olvadásának igen gyors tempójára is fény derült. Amikor aztán a WAIS kiterjedése elérte a mai méretét, újból stabilizálódott. A fő kérdés már csupán az, hogy a mai felmelegedés meddig képes ebben az állapotban megtartani ezt a hatalmas jégmezőt.
