Egy fiatal filozófus tragikus sorsa

Eib Zoltán
2024. február 27. kedd. 5:46

Az egyházak közötti viták és a vallási meggyőződések eltérései gyakran vezettek vallási intoleranciához. Az anglikán és a katolikus vallás gyakorlói, valamint a nem hagyományos presbiteriánus csoportok tagjai üldöztetésnek, bírálatnak és büntetésnek voltak kitéve.

A skót történelem emlékezetes epizódjai között szerepeltek a vallási üldöztetések és a bírósági perek sora. Az egyik legjelentősebb eset Thomas Aikenhead ügye volt, akit blaszfémia (istenkáromlás; kegyeletsértés, szentségtörés) vádjával perbe fogtak és kivégeztek, mert kritizálta a keresztény dogmákat és a Bibliát. Thomas Aikenhead skót filozófiai diák és gondolkodó volt, aki a 17. században élt. Születésének pontos dátuma nem ismert, de valószínűleg az 1660-as években látta meg a napvilágot. Élete rövid volt, de a vallási intolerancia elleni küzdelme miatt elszenvedett tragikus halála híressé tette.

Aikenhead Edinburghban született és nevelkedett, és a helyi egyetemen tanult. Fiatal korában éles eszével és merész gondolataival hamar kitűnt a többi egyetemi hallgató közül. Ám szókimondó természete és kritikus gondolkodásmódja a korszak vallási dogmáival élesen szembe állt. Közismert, hogy Aikenhead tagadta a Szentháromságot és kritizálta a Bibliát. Véleménye és kételkedő hozzáállása a keresztény hit alapelveivel ment szembe, ami pedig súlyos következményekkel járt az akkori idők Skóciájában.

1678-ban a fiatal filozófiai diákot letartóztatták, majd perbe fogták. A kihallgatások és vallomások során Aikenhead nem volt hajlandó visszavonni korábbi kijelentéseit, vagy megtagadni nézeteit, amelyek egyértelműen szembementek a korszak vallási normáival, bár számos enyhítő körülmény is mellette szólhatott volna. Íme, egy sokatmondó részlet az ellene folyó eljárás vádiratából:

„A fogoly a beszélgetésben többször azt állította, hogy a teológia a rosszul feltalált ostobaság rapszódiája, részben a filozófusok erkölcsi doktrínáinak, részben a költői fikcióknak és az extravagáns kiméráknak a feltárása: Hogy nevetségessé tette a szentírásokat, az Ószövetséget Ezra meséinek hívva, udvarias utalással Esop meséire; Hogy Krisztust szájára vette, mondván, hogy megtanulta mágiát Egyiptomban, amely lehetővé tette számára, hogy elvégezze azokat a csínyeket, amelyeket csodáknak hívtak: Hogy az Újszövetséget a csaló Krisztus történetének nevezte; Azt mondta, hogy Mózes jobb művész és jobb politikus volt; és inkább Muhammadot részesítette előnyben Krisztus mellett: Hogy a Szentírásokat ilyen őrület, ostobaság és ellentmondások töltsék be, hogy csodálta a világ hülyeségét, amikor oly régóta megtévesztették őket: Hogy elutasította a Szentháromság rejtélyét, mint megcáfolhatatlan; és elutasította Krisztus megtestesülését.”

A bíróság végül bűnösnek találta a felsorolt vádpontokban, és 1697-ben, mindössze húsz vagy huszonegy éves korában, Aikenheadet kivégezték. Ez a tragikus végzet szomorúan emlékeztet bennünket arra, hogy milyen súlyos következményekkel járhatott a vallási intolerancia azon idők Skóciájában.

Az üldöztetések és a bírósági perek nemcsak a vallási vezetőket és gondolkodókat érintették, hanem a hétköznapi embereket is, akik eltérő vallási meggyőződéseik miatt szenvedtek el büntetéseket és diszkriminálták őket.

Halálának azonban voltak pozitív utóhatásai is. Az 1689-es kihirdetett úgynevezett Jogok nyilatkozata, jelentős lépést jelentett a vallási tolerancia felé, amely garantálta a protestánsok jogait és védelmét, valamint a katolikusok részleges elfogadását. Ezek az események elősegítették a vallási pluralizmus és az egyéni vallásszabadság kialakulását Skóciában.

Aikenhead tragikus sorsa mélyen belevésődött a skót történelembe, és a vallási intolerancia példájaként szolgált. Az eset később számos jogi és vallási vitát generált, és sokakat arra ösztönzött, hogy felülvizsgálják az intolerancia és a vallási szabadság kérdéseit.

Aikenhead élete és halála azóta is emlékeztet minket arra, hogy az egyéni gondolkodás és véleménynyilvánítás szabadsága milyen fontos érték, amelyért érdemes küzdeni. Aikenhead emlékének ápolása és az intolerancia elleni harc folytatása napjainkban is időszerű és nélkülözhetetlen feladat.

Elolvasom a cikket