Munkatársa szerint Navalnij fogolycsere keretében kiszabadulhatott volna

MH/MTI
2024. február 26. hétfő. 19:18
Frissítve: 2024. február 26. 19:23

A YouTube videómegosztón közzétett üzenetében Marija Pevcsih azt mondta, Navalnijt – és két amerikai állampolgárt – egy Németországban gyilkosságért életfogytiglani börtönbüntetését töltő, általa csak Vagyim K.-ként megnevezett férfiért cserébe adták volna ki.

Állítása szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök február elején kapott a fogolycserére ajánlatot, a tárgyalások pedig február 15-én este, egy nappal Navalnij halála előtt „a végső szakaszba értek”.

Elmondta azt is, hogy a fogolycserét két éven át készítették elő, ez idő alatt sikerült megszerezni számos politikus és milliárdos, köztük Putyin körének egyes tagjai támogatását is, neveket azonban nem említett.

A német kormány egyik szóvivője, Christiane Hoffmann a sajtó a videóüzenettel kapcsolatos kérdéseire azt felelte, egyelőre nem áll módjában reagálni rájuk.

Pevcsih a videóüzenetben Putyint teszi felelőssé Navalnij haláláért, szerinte ugyanis az államfő „semmi áron nem akarta”, hogy az ellenzéki vezető kiszabaduljon.

Vagyim K. 2019-ben gyilkolt meg egy emigrációban élő csecsent Berlinben, a német bíróság ítélete szerint a Kreml megrendelésére.

Mindeközben Kira Jarmis, a néhai politikus szóvivője az X-en bejelentette, hogy a hét végén nyilvános megemlékezést akarnak szervezni Moszkvában Alekszej Navalnij emlékére.

Elolvasom a cikket