Orbán Navalnijról: Sovinisztáknak a magyar parlamentben nem jár tisztelet

A frakcióvezetők felszólalásai között Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője is elmondta véleményét az ellenzék megnyilvánulásairól, miután felállással emlékeztek meg a napokban elhunyt Alekszej Navalnijról. Kiemelte: Varju László nem vállalja a felelősséget, a DK-s képviselő szerinte egy bűnöző, s nem vállalja a felelősséget a füstgránátot hajigáló momentumos Fekete-Győr András sem. Az ellenzéki képviselőknek címezve Kocsis kijelentette, hogy „önök egy orosz állampolgárról megemlékeztek ma, de van magyar állampolgár is aki harcosan kiállt a demokrácia eszméje mellett, ő Nagy László, akinek kilövették a szemét. Az ő emlékére nem álltak fel egy percre, és ezt én szégyellem”.

Orbán Viktor viszontválaszában megköszönte, hogy a kormánypártok Alekszej Navalnij ügyben megőrizték nyugalmukat, azaz nem álltak fel egyperces néma tiszteletadásra. „Sovinisztáknak a magyar parlamentben nem jár tisztelet” – mondta Orbán, kiemelve, hogy „Isten nyugosztalja” az orosz politikust. A kijelentését azzal indokolta, hogy aki a grúzokat patkányoknak nevezte, annak nem állnak fel a parlamentben.

A kormányfő azoknak, akik most a kegyelmi ügyben a kormánypárti frakciókat támadják, elmondta: „A pedofil bűncselekményt elkövető gyermekotthon vezetőt önök húsz évig a helyén hagyták, vele szemben semmilyen vizsgálatot, de legalábbis következménnyel járó vizsgálatot nem végeztek, és önök a helyén hagyták. Ezzel az emberrel szemben 2011-ben már megindítottuk az első rendőrségi eljárást, amit a mostani vizsgálat fel is tár majd, hogy miért nem vezetett sikerre, majd nem törődtünk bele ebbe és másodjára is megindítottuk a vizsgálatot. Akiket önök nem zártak börtönbe, azokat mi zártuk börtönbe. A pedofil bűncselekményt elkövető gyermekotthon igazgatót önök először kinevezték, utána húsz évig otthagyták, majd a 2010-es kormányváltást követően mi börtönbe zártuk. Ez az alaphelyzet.”

Elolvasom a cikket