1945 májusában kezdődött Albert Stevens kaliforniai szobafestő hihetetlen balszerencse-sorozata. Először egy tévesen diagnózis miatt azt mondták, már csak hat hónapja van hátra, gyomorrák miatt. Ezzel azonban nem ért véget a megrázkódtatások sora. Akkoriban az amerikai atombomba kifejlesztését és megépítését célzó Manhattan-terv egyik fontos része volt ugyanis, hogy tudományosan feltárják a sugárzás emberi testre gyakorolt hatását. A cél az volt, hogy megfigyeljék, hogyan bomlik le a szervezetben, illetve halmozódik fel a csontokban a sugárzó anyag.
Az első állatkísérleteket 1944-ben végezték el, majd a következő év tavaszán eljött az embereken végzett tesztek ideje is. Stevens szerencsétlenségére a projektben dolgozók akkor szereztek tudomást róla és a nem valódi halálos diagnózisáról, amikor pácienseket kerestek az első emberkísérletekhez – írja az IFL Science.
3,2 millió mellkasröntgennyi sugárdózist kapott
Mivel Stevensről lemondtak már az orvosai, ő lett a kísérlet egyik alanya. A kísérletek során a legmagasabb sugárzási dózist, plutónium-239 és plutónium-238 keverékét kapta injekcióban. Miután egy év múlva nem jelentkezett újabb rákos megbetegedés, orvosai rájöttek, hogy valójában jóindulatú gyomorfekélye volt, ami azt jelenti, hogy egy egyébként egészséges férfinak adták be a legnagyobb sugárdózist, amelyet ember valaha is kapott.
A szervezete utólagos becslések szerint a következő 21 évben összesen 64 sugárdózist kapott, ami többszöröse volt a plutónium tankönyvi halálos dózisának, összességében pedig 3,2 millió mellkasröntgen sugárterhelésének felel meg. A férfit nem tájékoztatták arról, mi történik vele, sőt mindvégig azt gondolta, hogy a rákból a kísérleti kezelés gyógyította ki.
Csodával határos, hogy Stevens még 21 évig élt, majd 79 évesen szívbetegségben halt meg. Dr. Joseph Hamilton viszont, aki a kísérletet lefolytatta, 49 éves korában halt meg leukémiában, amelyet valószínűleg a munkája során kapott sugárterhelés okozott.
