Fucsovics befejezte

MH/MTI
2024. február 27. kedd. 16:56

A 77. helyen álló Fucsovics két győzelemmel jutott fel a főtáblára a selejtezőből, és a 32 között Jiri Lehecka (36.) várt rá. A cseh játékos januárban első ATP-trófeáját szerezte meg Adelaide-ben, azóta viszont rendre csak az első vagy második fordulóig jutott.

Első találkozójukon a 22 éves rivális két, a nyíregyházi teniszező pedig öt bréklabdát hárított 4:4-ig, ekkor Fucsovics semmire elbukta a szerváját, és nemsokára a szettet is. A rutinos magyar azonban hamar összeszedte magát, és erőteljesen irányítva 4:1-re elhúzott, majd végigvitte előnyét, és másfél óra elteltével kiegyenlített. A döntő játszma 0:3-mal indult, de a 32 éves Fucsovics visszabrékelt, így jutottak el 5:6-ig, amikor a magyar válogatott erőssége semmire elvesztette a szerváját, s ezzel együtt a meccset is. A 2 óra 22 perces összecsapáson Lehecka 31 nyerő ütés mellett mindössze öt ki nem kényszerített hibát ejtett, míg Fucsovicsnál 19/17 volt az arány.

Eredmények:
1. forduló (a 16 közé jutásért):
Jiri Lehecka (cseh)–Fucsovics Márton 6:4, 3:6, 7:5
korábban:
Alejandro Davidovich Fokina (spanyol, 8.)–Marozsán Fábián 6:3, 4:6, 6:1

Elolvasom a cikket