Harminc éve bujkált a kommunista terroristanő, Berlinben fogták el

A berlini Kreuzberg városrészben elfogott Daniela Klettét helikopterrel vitték Brémába, ahol a rablások történtek, és Verdenben tartják őrizetben. A rendőrök egy tavaly novemberi lakossági bejelentés alapján találták meg, és ujjlenyomat alapján azonosították. Letartóztatásakor nem állt ellen.

Egyelőre a hatóságok sem tudják, hogyan tudott harminc éven át észrevétlen maradni. A lakásban, ahol letartóztatták, a rendőrök lőszereket találtak, de fegyvert nem. A hatóságok szerint Daniela Klette letartóztatása mérföldkő a terrorizmus elleni harcban, és azt üzeni, hogy a terroristák nem érezhetik magukat biztonságban, függetlenül attól, hogy milyen régen követték el bűncselekményeiket.

A RAF a politika és az üzleti élet szereplőit vette célba, áldozataik közt volt egy ügyész és a Deutsche Bank elnöke. 1971 és 1993 között 34 embert öltek meg, és több mint 200-at sebesítettek meg.

A hatóságok szerint Klette a RAF harmadik, az 1980-as, 1990-es években aktív generációjának volt tagja. Őket azzal vádolják, hogy egy út menti pokolgéppel megölték a Deutsche Bank elnökét, illetve otthonában agyonlőttek egy politikust, aki a kelet-németországi privatizációval foglalkozott. 1991-ben lövéseket adtak le az Egyesült Államok bonni nagykövetségére, később a helyszínen megtalálták Klette DNS-ét. Két évvel később pedig felrobbantottak egy újonnan épített börtönt.

A Vörös Hadsereg Frakció az 1960-as évek radikális diákmozgalmaiból nőtt ki, célja pedig a nyugatnémet kapitalizmus elleni fellépés volt. Hivatalosan 1998-ban oszlott fel, azután Daniela Klette és a RAF két másik tagja áruházak és pénzszállítók kirablásából tartotta fenn magát, több millió euróra tehettek szert.

Elolvasom a cikket