Herman hazatért!

A legújabb, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságot (KNPI) is érintő információkról dr. Pigniczki Csaba, a KNPI természetvédelmi őrkerület-vezetője számolt be, aki egyben a hazai kanalasgém-kutatást is irányítja és szervezi már több, mint húsz éve.

Az egyik legizgalmasabb adat egy olyan kanalasgémről érkezett, amelyet 2004-ben láttak el fiókaként színes gyűrűkkel, így tudjuk róla, hogy a 21. naptári évét tapossa, ezzel ő a legidősebb magyar gyűrűs kanalasgém, kora egészen pontosan 19 év 8 hónap 27 nap volt február 23-án – olvasható a KNPI oldalán.

Ezt a madarat gyűrűkódja (HE) alapján és Herman Ottó tiszteletére Hermannak nevezték el. Hermanról tudjuk, hogy nem vonul messzire: a telet Észak-Olaszországban tölti a Velencei-lagúnák térségében, valamivel több mint 600 kilométerre a kikelési és későbbi fészkelési helyétől, a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzetben fekvő tömörkényi Csaj-tótól.

Herman az elmúlt években is korán, már február második felében megérkezett a Csaj-tó környékére. Idén először február 17-én észlelték a madarászok.

A kanalasgémekről a jeladózásoknak és a gyűrűzéseknek köszönhetően ismert, hogy elsősorban Tunézia tengerparti részein telelnek, másodsorban pedig az olaszországi vizes élőhelyeket választják. A pannon populációhoz tartozó egyedek egy kis hányada átkel a Szaharán, és a Száhel övezet vizes élőhelyein telelnek egy nagyon széles zónában, Szudántól egészen Mauritániáig vagy Szenegálig, ugyanakkor az adatok feltűnő sűrűséget mutatnak a Niger folyó vízgyűjtőjén Nigerben és Maliban, a Niger belső deltájában.

Az Al Bzarqa mellett észlelt madár tulajdonképpen a Niger belső deltája és a tunéziai tengerpartok között fél úton fekszik, így ez az adat nagyon fontos része annak a „kirakósnak”, aminek a segítségével a kanalasgémek vonulási útvonalait vizsgálják – ismertette dr. Pigniczki Csaba. Ugyanakkor az enyhe telek miatt vannak olyan kanalasgémek is, amelyek nem vonulnak el, hanem maradnak a Kárpát-medencében és sikeresen áttelelnek.

Elolvasom a cikket