2024. február 27. kedd. 6:8
Vérfagyasztó élmény beleszédülni Pető Andrea, a CEU, azaz a Soros-egyetem professzorának nőügyi eszmefuttatásába. A történész hölgy hosszú dolgozatban mutatja be a konzervatív nőpolitika bukását, ami szerinte Novák Katalin lemondásával következett be. A köztársasági elnök ugyanis szerinte megkísérelt egy új, konzervatív, keresztény és nemzeti női szerepmodellt képviselni. Ennek, legalábbis Pető Andrea szerint az alapja az, „hogy az állampolgárnak születési neme van, tehát férfi vagy nő (ez a választék)”.
Itt meg is állhatunk, és álmélkodva latolgathatjuk a zárójelezett választékhiányt. Mert hát mi más lehetne a férfi és a nő, mint férfi és nő. Miért problémás az, ha a születési nem csupán ezt a két, ha úgy tetszik, archetípust jelöli. Nem mellesleg, ennek a választéknélküliségnek köszönhető, hogy ma durván nyolcmilliárd ember él a Földön. Ilyen mutatványra az elavult kategóriákon túli nemek képviselői egészen biztosan nem alkalmasak. Sőt. Sem a férfiak férjei, sem a nők feleségei. Aki másnak vallja magát, mint aki, az egészen biztosan nem tud szaporodni.
A konzervatív nőpolitika a biológiai reprodukció, vagyis a gyerek szülése és nevelése, a család érzelmi és gazdasági egységének kereteit adja meg, állítja a tudós női történész. A konzervatív családpolitika azt kínálja a nőknek, hogy ha vállalják a szaporodást, és az ezzel járó sokrétű és nyilván fárasztó gondoskodói munkát, akkor jogos azt várniuk a férfiaktól, hogy eltartsák őket. Ennek megvan ugyan a hátulütője, az nevezetesen, hogy a nők egész életükben anyagilag kiszolgáltatottak lesznek a férfiaknak. Vagy másként megfogalmazva, a konzervatív szemlélet nőkre vonatkozó követelménye – legalábbis a CEU-professzor szerint –, hogy a nő önfeláldozó gondoskodással szolgálja a rászorulókat, és hogy ugyanilyen módon ragyogtassa hűségét, kövesse a férfit. A női szerep eme két eleme összeütközésbe kerülhet. Mint Novák Katalin esetében, újfent megint csak Pető Andrea értelmezése szerint, ez a lemondásával együtt a konzervatív, azaz fideszes nőpolitika kudarcához vezetett.
Ezzel szemben ott van a szintén nagy kihívásokkal küzdő liberális társadalmi nemi politika. Ennek nőkre vonatkozó alapállítása, hogy a nők és a férfiak egyenlők. Viszonyaikat a magán és közéletben szabadon megkötött szerződések és gazdasági megállapodások határozzák meg. Ennek megfelelően a liberális emberek számára egyértelmű, hogy a házasság és az együttélés lényegében egy szerződés, a gondoskodói „és reproduktív munka fizetett bébiszittereknek, takarítónőknek, ápolóknak, háztartási alkalmazottaknak és magánbölcsődékbe kiszervezése, illetve a feminista férfi ideálja, aki a háztartási munkát – főzés, mosás, vasalás stb. – a tradicionális szerepektől eltérően szerződéses alapon osztja meg partnerével”.
A Soros-egyetem alkalmazottjának zavaros tételei, meg még feltételezései a nők, férfiak, családok mibenlétét illetően, kiválóan megfelelnek a világot végig szántó gendergépezet követelményeinek. Az életidegen, sablonos elképzelések akár a konzervatív, akár a liberális létezésmódról kétségbeejtőek is lehetnének. De az a tömény butaság, ami a fentebb vázolt sematikus gondolkodásmódra jellemző, pusztán egy fakó elme mutatványa, ami megsajnáltatja szerzőjét.
Amúgy Novák Katalin lemondása éppenséggel nem a konzervatív családpolitika bukása. Annak ehhez semmi köze.
A szerző író
