Tóth Bence intim titkokat árult el Hódi Pamelával kapcsolatban

Folytatódik a TV2 Szerencsekerék című műsora, amiben Hódi Pamela férje, Tóth Bence méri össze a tudását a másik két játékossal. Az egykori focista a műsorban egy izgalmas, intim titkot is elárult feleségével való megismerkedéséről. A házaspár a kapcsolatuk elején igyekezték leplezni szerelmüket, így gyakran egy nagyobb társaságban mutatkoztak elterelésként.

Bence a műsorban elmesélte, hogyan is próbálták kivédeni a kíváncsi tekinteteket, hogy szerelmes pillanataikat együtt megélhessék.

Hát igen, az elején nem akartuk ezt felvállalni! Még nem tudtuk, mi lesz a kapcsolatunkból Pamelával, aztán mindig ilyen nagyobb csoportokban elkezdtünk moziba járni. Az volt a legegyszerűbb, legeladhatóbb, és mikor bementünk, elfoglaltuk a helyünket és jött a sötétség, na az volt a mi időnk. Lement a film, és utána kérdezik a többiek, hogy neked hogy tetszett ez a sztori, az a dolog? Hát igen, nekünk arról szólt az első mozizásunk ebben a társaságban, hogy végig csókolóztuk az egészet. Mi csak így összenevettünk, hogy igazából nem tudtunk a témához hozzászólni – mesélte Kasza Tibinek Tóth Bence.

Ezért jó Hódi Pamela és Tóth Bence kapcsolata

Egymás gondolatainak megértése akár félszavakból egy jól működő kapcsolat egyik ismérve. Hódi Pamela korábban ezt fejtette ki bővebben.

– Látom, érzem, tudom Bence gondolatait. Egyikünk elkezd egy mondatot, a másik legtöbbször be tudja fejezni. Nem is veszünk össze semmin: ha valamiben nem is egyezik a véleményünk, azt megbeszéljük, esetleg alszunk rá egyet, hogy tisztább fejjel lássunk, egyeztetünk, és máris túllépünk rajta. A nagyobbik lányommal ugyanez a helyzet: jó értelemben „belelátok”, mondhatni, bizonyos mértékig egyek vagyunk – mesélte a sztáranyuka a hot! magazinnak.

Elolvasom a cikket