A gázai tűzszünetig folytatni akarják tüntetéseiket a brit palesztinpárti csoportok

MH/MTI
2024. február 28. szerda. 23:58

A nyilatkozat előzményeként James Cleverly belügyminiszter a The Times című konzervatív brit napilapnak nyilatkozva a tüntetések befejezésére szólította fel a megmozdulásokat szervező kampányszervezeteket.

Cleverly a szerdán megjelent interjúban úgy fogalmazott: a demonstrációk szervezőinek fel kellene ismerniük, hogy már kifejezésre juttatták mondandójukat, „mégpedig nagyon nagy hangerővel”, és a tüntetések ismételgetésével „már nemigen tudnak újat mondani”.

Az utóbbi hónapokban kétheti rendszerességgel tartottak Londonban és más brit nagyvárosokban több tízezres, nem egyszer több százezres demonstrációkat a Gázai övezetben folyó izraeli hadműveletek ellen, és a megmozdulások résztvevői többször összecsaptak a rendőrökkel.

A belügyminisztérium legfrissebb statisztikája szerint a Gázát uraló Hamász iszlamista terrorszervezet Izrael ellen tavaly október 7-én elkövetett terrortámadása óta ezernél több tiltakozó megmozdulás volt Nagy-Britanniában, és ezeken hatszáz embert vettek őrizetbe.

A Hamász támadásában 1200 ember meghalt, háromezren megsérültek és a terrorcsoport elhurcolt mintegy 240 túszt, akik közül körülbelül 130 jelenleg is fogságban van.

A támadás után indított izraeli hadműveletek elleni legnagyobb demonstrációk Londonban voltak: a brit fővárosban tartott megmozdulásokon nemegyszer 300 ezernél többen vettek részt.

A londoni alsóház belügyi bizottságának becslése szerint a tüntetések rendőri biztosításának költségei meghaladták a 25 millió fontot (11,5 milliárd forint).

A tüntetéssorozat főszervezője, a Palestine Solidarity Campaign nevű kampánycsoport szerda esti nyilatkozatában közölte: a demonstrációk mindaddig folytatódnak, amíg nem lép életbe tűzszünet a Gázai övezetben.

Ben Jamal, a szervezet vezetője a BBC közszolgálati televíziónak nyilatkozva kijelentette: a palesztinok jogaiért zajló tüntetéseket „Izrael-párti politikai közszereplők tüntetik fel ördögi színben”, mivel el akarják terelni a figyelmet arról, hogy Izrael évtizedek óta eltiporja a palesztin nép jogait.

James Cleverly belügyminiszter szerdán 31 millió fontos csomagot jelentett be az alsóházi képviselők személyi védelmének erősítésre, miután a parlament számos Izrael-barát tagját palesztinpárti csoportok megfenyegették.

Elolvasom a cikket