MOL Magyar Kupa – Tizenegyesekkel negyeddöntős a Ferencváros

MH/MTI
2024. február 28. szerda. 22:05

A bajnoki címvédő FTC az első félidő hajrájában kezezés miatt, a VAR segítségével megítélt 11-esből szerzett vezetést, a második játékrész elején azonban rögtön emberhátrányba került, mert Abena lerántotta a kapu felé meginduló Dominguest. A hajrához közeledve a Debrecen is büntetőhöz jutott, ugyancsak kezezés miatt, Bárány előbb hibázott, majd a kipattanót már berúgta. Dejan Stankovic, a Ferencváros vezetőedzője elvesztette a fejét, a játékvezetővel kiabált, visszafogni sem lehetett, ezért piros lapot kapott.

Nem változott az eredmény, hosszabbítás következett, melyben már kevés érdemi esemény történt.

A tizenegyeseknél egyik ferencvárosi játékos sem hibázott, ugyanakkor Kocsis Dominik lövését kivédte Varga Ádám.

Ötödikként a Kisvárda csatlakozott a labdarúgó MOL Magyar Kupa negyeddöntőjének mezőnyéhez.

Az élvonalbeli csapat a másodosztályú Tiszakécskét győzte le vendégként 3-0-ra szerdán.

MOL Magyar Kupa, nyolcaddöntő:
Debreceni VSC-Ferencvárosi TC 1-1 (0-1, 1-1, 1-1) – tizenegyesekkel: 3-5
gól: Bárány (81.), illetve Pesic (45+1.)
kiállítva: Abena (Ferencváros, 46.)

korábban:
Tiszakécskei LC (NB II)-Kisvárda Master Good 0-3 (0-0)
gól: Makowski (56., 58.), Ilievski (66.)

Mezőörs KSE (megyei I.)-Vasas FC (NB II) 1-1 (0-0, 1-1, 1-1), tizenegyesekkel 4-5
gól: Végh (81.), illetve Berecz (57.)

HR-Rent Kozármisleny (NB II)-MTK Budapest 0-3 (0-2)
gól: Jurina (9., 35.), Antonov (48.)

Veszprémi SC (NB III)-Kecskeméti TE 0-2 (0-0)
gól: Zsótér (59.), Katona L. (90.)

kedden játszották:
Diósgyőri VTK-Zalaegerszegi TE FC 4-2 (3-0)
gól: Gera D. (8.), Pozeg Vancas (13.), Szabó L. (45+3.), Edomwonyi (76.), illetve Sajbán (54.), Croizet (83., 11-esből)

csütörtökön játsszák:
Szentlőrinc (NB III)-Nyíregyháza Spartacus FC (NB II) 13.00
Újpest FC-Paksi FC 19.00

Elolvasom a cikket