2024. február 28. szerda. 11:27
Megszállta a gonosz Európát. Már megint. A politikusok már megint észre sem veszik. Az emberek tehetetlenek. Már megint.
Mumusnak most Oroszországot kiáltották ki az ukrajnai háború miatt. Félreértés ne essék: kétség nem férhet ahhoz, hogy egy háború sem kívánatos, sőt a háborúskodás úgy ahogy van, nem kívánatos tevékenység. Az emberiség azonban, amióta csak van, gyakorolja. Most pedig „nem kizárt”, hogy máris egy újabb háború előtt állunk, miközben Gázában talán csillapodhat is a feszültség.
Tegyük azért mindjárt hozzá azt is, hogy nem a mi igényünk miatt állt elő ez az európai helyzet. Magyarország az ukrán-orosz háború kezdete óta folyamatosan és félreérthetetlenül a béke mellett tette le a voksát és erre számos alkalommal, külön is felhívta a figyelmet.
Legutóbb Emmanuel Macron francia elnök beszélt arról, hogy „nem zárható ki” szárazföldi csapatok küldése Ukrajnába, mert nem megengedhető Oroszország győzelme. Macron ötlete ugyan eléggé megosztó a NATO-ban, de miután egy NATO tagország elnökeként mondta ezt, mindenkinek el lehet gondolkodni egy kicsit azon, hogy vajon kinek az érdekében mondta ezt valójában. Vagy csak a politikában megszokott szájkarate része ez is? De kit akar Macron így elrettenteni? Putyint? Ugyan már.
Észtország vagy Finnország az átlagosnál érzékenyebb reagálása Oroszország előrenyomulásához történelmi tapasztalataik távlatában sokkal inkább érthető. Ám amikor a hollandok, franciák kezdik el hirtelen félteni egész Európát Putyintól, a fenti kérdés megfogalmazása már indokolt. És jogos még akkor is, ha ez a mostani „nem kizárt”-ozás netán a francia elnök „írói munkásságának” része.
Nem is ez a baj, hanem az, hogy az elaggott nyugat-európai demokráciák láthatóan nem tudnak mit kezdeni saját belső konfliktusaikkal. Például a gyarmatosításaik egyenes következményeként hozzájuk került bevándorlók alig asszimilálódott utódaival sem, nemhogy a mostani migránshullámok tömegeivel. Kifelé mutogatnak hát, a megoldást kívülről várják, mintha belső bajaikat jórészt nem maguk okozták volna eddig is. Eközben észre sem veszik, hogy saját dekadenciájuk temeti maga alá őket.
A minapi brüsszeli traktoros ostrom a Rue de la Loi mentén már világosan ezt mutatta meg. Mert mással nem is lehet magyarázni azt, hogy uniós támogatásokkal felhizlalt agrárvállalkozók, uniós támogatással beszerzett, egyszerű földi halandónak elképzelhetetlenül drága traktoraikkal, uniós intézmények előtt nem szimplán tiltakoznak, hanem rendőrökkel csapnak össze.
Európa haldoklik. Mert már elfogyott az ereje. Mert már többször megszállta a gonosz.
„Európa alkonya” egy jó ideje már nem hipotézis, hanem – ha valakinek akár még erre is szüksége lenne – akár adatokkal is alátámasztható tény. Nem is erre hívnám fel tehát a figyelmet. Sokkal inkább arra, hogy mióta világ a világ, minden halálban ott van az újjászületés ígérete is. Az tehát, hogy az új Európa megszületik majd, nem kérdés. A kérdés az, hogy milyen is lesz az az új világ körülöttünk, amelyben fiaink, unokáink járnak-kelnek majd?
A szerző újságíró
