UNICEF: Mozambikban több tízezren, zömmel nők és gyerekek menekültek el otthonukból

MH/MTI
2024. február 28. szerda. 18:45

Előző nap egy magas rangú kormánytisztviselő arról számolt be, hogy az utóbbi hetekben több mint 67 ezren menekültek el az összecsapások elől, többségük Cabo Delgado más részein vagy a szomszédos Nampula tartományban talált menedéket.

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez kötődő lázadók és a hadsereg közötti egyik legsúlyosabb összecsapás helyi sajtóforrások szerint február 9-én volt, amikor 25 katona vesztette életét.

Tertius Jacobs, a Firm Focus Group nevű kockázatelemző cég mozambiki irodavezetője azt mondta, idén már 56 összecsapásról tudni. Felhívta a figyelmet arra, hogy ez már több mint a fele a tavaly összesen feljegyzett összes erőszakcselekménynek, és hozzátette, hogy a felkelők polgári létesítmények, például iskolák és templomok ellen is intéznek támadásokat, illetve jelentős veszélyt jelentenek a környéken áthaladó fő közlekedési útra is, amely Nacala kikötőjéhez vezet.

A földgázban gazdag, túlnyomórészt muszlimok lakta Cabo Delgado tartományban évek óta aktívak az Iszlám Államhoz köthető lázadók, és rendszeresek az összecsapások a biztonsági erőkkel.

A harcok miatt a térségben 2021 márciusa óta függőben van egy 20 milliárd dollár értékű gázprojekt, amelyet a francia TotalEnergies óriásvállalat vezet. Jóllehet a legutóbbi támadásokat a vállalat részéről nem kommentálták, Patrick Pouyanne, a cég igazgatója azt mondta, figyelemmel kísérik a helyzetet, és csak abban az esetben indítják újra a projektet, ha a térség biztonságossá válik.

Az országban idén októberben parlamenti választásokat tartanak.

Elolvasom a cikket