Az ENSZ-főbiztos szerint mindkét fél követett el háborús bűnöket a gázai háborúban

MH/MTI
2024. február 29. csütörtök. 12:49

„Itt az idő – voltaképpen már el is múlt – a békére, a vizsgálatra és a felelősségre vonásra” – szögezte le Volker Türk az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában elmondott beszédében, s felhívta a figyelmet arra is, hogy a háború októberi kirobbanása óta már több mint 30 ezren haltak meg a Gázai övezetben.

A főbiztos azt mondta, a szervezet adatai szerint az izraeli erők „számos háborús bűncselekménnyel felérő atrocitást követtek el”, a többi között válogatás nélkül támadtak célpontokat vagy aránytalan intézkedéseket alkalmaztak.

Izrael korábban azt hangoztatta, mindent megtesz a civil áldozatok minimalizálására.

A palesztin félre kitérve azt vetette a gázai fegyveres csoportok szemére, hogy ugyancsak válogatás nélkül intéznek támadásokat dél-izraeli célpontok felé, valamint aláhúzta, hogy a túszejtés szintén a nemzetközi humanitárius törvénybe ütközik.

Türk emellett emlékeztetett arra is, hogy az izraeli erők esetleges szárazföldi művelete a Gázai övezet déli részén fekvő Rafah térségében, ahol becslések szerint már másfélmillióan zsúfolódtak össze nagyon rossz körülmények között, „új, disztópikus szintekre emelné azt a rémálmot, melybe a gázaiakat beletaszították”.

„Egyszerűen nem tudom belátni, miként lehetne egy ilyen művelet összhangban a Nemzetközi Bíróság (ICJ) által megfogalmazott ajánlásokkal” – jelentette ki, a hágai testület azon kitételére utalva, amely felszólítja Izraelt, hogy katonai erői ne kövessenek el népirtást, és szavatolja az esetleges népirtás bizonyítékainak megőrzését.

Ugyancsak csütörtökön az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetője, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz az X közösségi oldalon megerősítette, hogy a gázai halottak száma átlépte a 30 ezret, hozzátéve, hogy több mint 70 ezer sebesültről is tudni.

„Ennek a borzasztó erőszaknak és szenvedésnek véget kell érnie. Tűzszünetet!” – áll a vezető üzenetében.

Elolvasom a cikket