Félelmetes, mit műveltek a holttestekkel ebben a börtönben

Brandon Clay Dotson családja tavaly beperelte az alabamai börtönt, miután állításuk szerint a fiuk meghalt a Ventress Javítóintézetben, de a holttestét a szíve nélkül kapták vissza. A peres dokumentumokból kiderült, hogy

Dotson testét teljesen szétmarcangolva küldték vissza a családnak

öt nappal a halála után. Családja ekkor kérvényezte a fiú másodszori boncolását, és megtudták, hogy „a szív hiányzik Dotson testének mellüregéből”.

A család a mai napig nem kapott tájékoztatást arról, hogy hova tűnhetett a fiúk kulcsfontosságú szerve. Időközben egy másik család is hasonlót tapasztalt. A bírósági dokumentumokból kiderül, hogy az Alabamában élő Charlene Drake írásos tanúvallomást tett, amely szerint apja holttestét is hiányzó szervekkel adták vissza a családnak.

Az asszony vallomásában elmondta, hogy apja, Charles Edward Singleton 74 éves volt, amikor 2021. november 2-án meghalt az alabamai börtönben. Információi szerint őt előzetesen két, a börtönön kívül kórházban is ápolták.

„November 2-án felhívott a Hamilton káplánja, David Smith, hogy közölje velem, édesapám meghalt, és az ADOC gondoskodhat a temetés előkészületeiről” – írta Drake a tanúvallomásban. „Mondtam neki, hogy ezt én nem hagyom jóvá, és hogy igényt tartok a holttestre.”

A boncolás után Singletont egy Birminghamtől mintegy 64 kilométernyire keletre fekvő ravatalozóba szállították, ahol már a családja is megtekinthette. Ott a temetkezési vállalkozó körülbelül egy héttel az idős férfi halála után tájékoztatta a családot, hogy „nincsenek szervek a testben” – olvasható az írott tanúvallomásban.

A temetkezési vállalkozó azt mondta, hogy általában a szerveket egy zsákban helyezik vissza a testbe a boncolás után, de Singleton-t belső szervek nélkül hozták a temetkezési vállalathoz. Az agyát is kivették.

Drake írásos vallomásában hozzátette, hogy a boncolást elvégző Birminghami Alabama Egyetem (UAB) munkatársai soha nem adtak magyarázatot arra, hogy mi történt az apja szerveivel.

A Business Insider az eset kapcsán nem tudta nyilatkozatra bírni sem az alabamai börtönt, sem a Birminghami Alabama Egyetemet. Az egyetem csupán egy rövid magyarázatot adott:

„A boncolás során szerveket és szöveteket távolítanak el, hogy a halál okát a lehető legprecízebben meg tudják határozni. A boncolási hozzájárulás magában foglalja a szervek és szövetek végleges elhelyezéséhez való hozzájárulást; hacsak nem kérik külön, a szerveket nem teszik vissza a testbe.”

Elolvasom a cikket