Marad a börtönben a volt igazgató

MH/MTI
2024. február 29. csütörtök. 15:28

A törvényszék – az igazgató nevének és a gyermekotthon helyének említése nélkül – azt írta: a büntetés-végrehajtási bíró a csütörtökön tartott meghallgatás, valamint a rendelkezésére álló iratok alapján döntött arról, hogy az elítélt feltételes szabadságra bocsátható-e. „Mindezek alapján úgy ítélte meg, hogy az elítélt a törvényi előfeltételeknek nem felel meg, a büntetési célok maradéktalan érvényesülése érdekében továbbra sem bocsátható feltételes szabadságra” – tette hozzá a bíróság.

A végzést az ügyészség és az elítélt is tudomásul vette, így az jogerős – áll a közleményben.

A bicskei gyermekotthon volt igazgatóját a Győri Ítélőtábla 2019. szeptember 10-én jogerősen nyolc év fegyházbüntetésre ítélte, azzal, hogy a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. A vádirat szerint a férfi, aki 26 éven keresztül volt a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon és Általános Iskola igazgatója, éveken keresztül végzett szexuális cselekményeket felügyelete alatt álló kiskorúakkal. Ezen felül több 18 év alatti sértettel szemben is súlyosan szeméremsértő magatartást tanúsított, egyikükkel rendszeresen szexuális cselekményt végzett.

Elolvasom a cikket