Naponta köti hazugságvizsgálóra a férjét

Debbi korábban már kétszer volt házas, és „hivatalosan is a világ legféltékenyebb” nőjének számít múltbéli férfiakkal kapcsolatos traumái miatt.

Debbi mániája onnan indult, hogy amikor elkezdték látogatni egymást kapcsolatuk elején, akkor Steve közben mással is kavart, miután hivatalosan nem jelentették ki, hogy ők ketten most akkor barát és barátnő. Hiába váltak később komollyá, Debbi nem tudta megbocsájtani ezt. Innen indult az egész féltékenységi roham, ezért vett otthonra egy hazugságvizsgálót, amelynek minden nap aláveti férjét, ezért felügyeli a telefonját és a bankszámláit is.

Nos, ha megtaláltad magadnak az igazit, nem akarod elveszíteni nem? – nyilatkozta Debbie.

Stevenek felesége még azt is korlátozza, mit nézhet a tévében:

Egy este egy női borotvareklám ment, és én bepánikoltam, miután Steve látványosan megbámulta a modellt. Az egyetlen, ami után az agyam képes volt kikapcsolni és megnyugodni az volt, hogy megtiltottam számára, hogy olyan programokat nézzen, amelyekben nők szerepelnek – ismerte el Debbi egy interjú során. Hozzátette, nem azzal van a baja, ha egy férfi csodálja nőnemű társát, hanem azzal, amikor már szexuálisan is fantáziál róluk.

A feleség egy televíziós műsor során elismerte, az egészhez diagnosztizált mentális problémája is hozzájárul, melynek Othello-szindróma a neve. Az Othello-szindrómát a kóros féltékenység elnevezésére használják. A féltékeny személyek minden apró dologból azt hiszik, hogy párjuk megcsalja őket. Számukra egyértelmű következtetéseket vonnak le mindenből. Akár neurológiai zavart is okozhat – írja az UNILAD.

Mindennek ellenére a pár boldog házasságban él. Ezt maga Steve mondta el:

Nem vitatkozunk ez miatt, a kapcsolatunk csodálatos.

Elolvasom a cikket