Agrárminisztérium: Idén is könnyebb lesz az öntözés

MH/MTI
2024. március 1. péntek. 13:26

A tárcavezető kiemelte: az öntözés közérdek, a biztonságos élelmiszer-ellátás alapja. A kormányzat éppen ezért minden segítséget megad a gazdáknak, hogy alkalmazkodni tudjanak a klímaváltozás jelentette kihívásokhoz és növelni tudják a nagyobb hozzáadott értékű növényi kultúrák termesztését. A termelők ahogy eddig, úgy ezután is számíthatnak a kormányra a termelési feltételek biztosítása és a versenyképességük megőrzése érdekében – közölte.

Ezeket a célokat szolgálja az is, hogy a kormány a tavalyi esztendőhöz hasonlóan idén is átvállalja a mezőgazdasági vízszolgáltatás anyagi terheit. A vízszolgáltatási díj az állami tulajdonú vízilétesítmények révén biztosított – akár közbenső szolgáltatókon keresztül – vizek felhasználásához kapcsolódik, így a kedvezmény azon termelők számára érhető el, akik állami mezőgazdasági vízszolgáltató közreműködésével felszíni vízből, azaz valamely folyóból vagy csatornából kapják az öntözéshez szükséges vizet – fűzte hozzá a miniszter.

Kifejtette: az agrártárca a már futó programjai és a meghirdetésre kerülő pályázatai révén is kiemelt figyelmet fordít az öntözéses gazdálkodás fejlesztésére. A cél az, hogy 2030-ra az öntözött területek nagysága megközelítse a 350 ezer hektárt. Nagy István kiemelte, hogy a Vidékfejlesztési Program keretében 962 gazdálkodói öntözésfejlesztési projekt támogatása valósult meg az országban csaknem 83 milliárd forint értékben.

Elolvasom a cikket