A traumatikus helyzetek során az emberek az érzelmi kikapcsolás váratlan érzését tapasztalhatják, vagy úgy érezhetik, mintha elszakadtak volna a valóságtól, és testen kívüli élményben lenne részük. Ezek a leválási tünetek a disszociációt írják le, egy olyan védekezési mechanizmust, amely elválasztja a fenyegető érzéseket és gondolatokat az ember pszichéjének többi részétől. De miért disszociál néha az elménk, amikor traumatikus eseményeket élünk át?
A disszociáció hasznos lehet olyan helyzetekben, amikor valaki fizikailag nem tud elmenekülni a stressz vagy a veszély elől, például ha valaki erőszakos bűncselekmény vagy bántalmazás áldozata, mondta Steven Dubovsky, a New York-i Buffalo Egyetem pszichiátria professzor emeritusa.
Általában a szimpatikus idegrendszer –, amely a „harcolj vagy menekülj” válaszunkért felelős –, akkor aktiválódik, ha valaki közvetlen fizikai veszélyben van. Az emlősök, köztük az ember is, úgy fejlődtek ki, hogy ez a válaszreakció létezik, mivel ez arra készteti őket, hogy a veszély elől harcolva vagy menekülve túléljenek.
A disszociáció egy másik módja annak, hogy az idegrendszer felkészüljön a traumára adott válaszra, amikor a harc vagy menekülés túl veszélyesnek vagy lehetetlennek tűnik. Dubovsky leírt egy olyan forgatókönyvet, amelyben valakit egy sötét utcán egy csoport ember követhet és megtámadhat. Ha az illető nem talál módot a menekülésre vagy a visszavágásra, akkor ilyen helyzetbe kerülhet. A disszociáció pillanatnyilag segíthet valakit abban, hogy mentálisan elkülönüljön a fizikai fájdalmat, vagy érzelmi fájdalmat vagy mindkettőt okozó helyzettől.
Ez a küzdelmi stratégia a Current Psychiatry Reports című folyóiratban 2017-ben megjelent tanulmány szerint a lefagyással és a traumatikus esemény emlékétől való elválással is összefüggésbe hozható.
Ruth Ellingsen, az Oregoni Egyetem klinikai pszichológia docense megismételte, hogy egyesek számára a disszociáció lehet az egyetlen módja annak, hogy biztonságban maradjanak, ha bántalmazást élnek át. „Vannak olyan helyzetek is, amikor a meneküléssel való próbálkozás még több sérülést eredményezhet” – mondta Ellingsen a Live Science-nek. „Például, ha egy bántalmazott gyermekről van szó, a menekülés potenciálisan még fokozhatja a bántalmazást.”
Az ilyen forgatókönyvekben a lefagyás és a kapcsolat megszakítása többet jelent annál, hogy érzelmileg elválaszt valakit a stressztől, ez a válasz lehet, hogy a legjobb döntés a túlélés érdekében.
Problémák akkor merülnek fel, ha az emberek akkor is folytatják a disszociációt, ha már elszakadtak az intenzív traumától, ahelyett, hogy más megoldási mechanizmusokra támaszkodnának, mint például a tudatosság, a meditáció vagy egy szakember segítsége – mondta Ellingsen.
„Álltalában, a disszociációra való túlzott támaszkodást, akkor látjuk, amikor a rendszeres küzdelmi erőforrások kimerülnek” – mondta.
A krónikus disszociáció kezelésének célja nem annak teljes megszüntetése, mert hasznos taktika is lehet, amely segíthet túlélni egy veszélyes helyzetet. A traumatikus esemény emlékei gyakran zavarók és fájdalmasak, így egy kis távolságtartás azoktól jobb életminőséget jelenthet a trauma után – mondta Dubovsky.
