Kelendőek a válogatott meccseire szóló jegyek

MH/MTI
2024. március 1. péntek. 20:26

A magyar szövetség közösségi oldalának pénteki tájékoztatása szerint „a Szurkolói Klub szolgáltatójának jelzésére” a bérletek értékesítése 10 óra helyett 13 órakor kezdődött, majd hatvan perc alatt tízezer, öt óra múlva pedig már harmincezer bérlet talált gazdára.

Egyelőre csak a Szurkolói Klub tagjai vásárolhatnak bérletet, akik még nem rendelkeznek SZK-tagsággal, azok hétfőn a regisztrációt követően 10 órától tehetik ezt meg, amennyiben még maradnak értékesíthető bérletek.

A szurkolók négy árkategóriából választhatnak, a legolcsóbb bérlet 30 ezer, míg a legdrágább 117 ezer forintba kerül.

Marco Rossi szövetségi kapitány együttese felkészülési mérkőzésen március 22-én Törökországot, négy nappal később pedig Koszovót fogadja, majd a válogatottnak a Nemzetek Ligájában szeptember 10-én Bosznia-Hercegovina, október 11-én Hollandia, végül november 19-én Németország lesz a vendége a Puskás Arénában.

A bérlet nem érvényes a közvetlen Eb-felkészülés előtti barátságos meccsekre, melyből az elsőt Dublinban játssza a nemzeti csapat az írek vendégeként, négy nappal később pedig – várhatóan Debrecenben – Izrael lesz az ellenfele.

A 12 mérkőzés óta veretlen magyarok a június 14-én kezdődő Eb-n elsőként Svájccal találkoznak Kölnben, majd Stuttgartban előbb a házigazda német, aztán a skót egy

Elolvasom a cikket