Rács mögé került a gondnokzaklató

MH/MTI
2024. március 1. péntek. 21:42

A közlemény szerint a férfi ellen a Ceglédi Rendőrkapitányság felfegyverkezve elkövetett garázdaság és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

A cselekvőképességet korlátozó gondnokság alatt álló gyanúsított 2022. szeptember 21. és 2022. október 26. között többször kereste fel személyesen és elektronikus eszközök segítségével a számára gondnokul rendelt sértettet azért, hogy kritizálja a munkáját, háborgassa és megfélemlítse. A férfi trágár hangnemben beszélt a nővel, pénzt követelt tőle, illetve kilátásba helyezte a bántalmazását. Ennek hatására a sértett felmentését kérte gondnoki tisztségéből, amit az illetékes hivatal teljesített.

Ezt követően újabb gondnokot – ismét egy nőt, a másik sértettet – rendeltek ki a gyanúsított számára. 2023. március 28. és 2023. április 19. között a gyanúsított az akkori gondnokát is több alkalommal felkereste, hogy munkáját kritizálja, háborgassa és megfélemlítse. Emiatt a másik sértett is kérte felmentését.

A gyanú szerint a férfi 2024. február 27-én az utcán bántalmazással fenyegette meg a harmadik, 5 éves kislánya társaságában tartózkodó férfi sértettet. Ruházatából a férfi egy kést is elővett, majd életveszélyesen megfenyegette a sértettet és a kislányát, feléjük szúró mozdulatot tett. A sértettnek sikerült kitérnie és értesítette a rendőrséget. Másnap őrizetbe vették a támadót.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója meghallgatta a gyanúsítottat és – az ügyészi indítvánnyal egyetértve – elrendelte a letartóztatását április 1-jéig. A döntést az ügyész tudomásul vette, míg a gyanúsított fellebbezést nyújtott be ellene. A végzés nem végleges, de végrehajtható – közölte a törvényszék.

Elolvasom a cikket