MH/MTI
2024. március 2. szombat. 16:21
Frissítve: 2024. március 2. 16:29
Az első szűk félórában alacsony színvonalú volt az összecsapás, a sok hiba miatt nem alakult ki folyamatos játék, a csapatok nem tudtak helyzeteket kialakítani. Aztán előbb Camaj bal oldali beadása után Jovicic fejelt tisztán a kapu mellé, majd pár perccel később a ZTE is veszélyeztetett, Bedi cselezgetett a tizenhatoson belül, és jobbról a felső kapufára tekert. A hazaiak szereztek vezetést nem sokkal a szünet előtt, jobbról érkezett a passz Lucas elé, aki 20 méterről futtából, laposan kilőtte a bal alsó sarkot.
A Zalaegerszegnek támadójátékban több kellett volna az egyenlítéshez, ehhez képest a Kisvárda futballozott veszélyesebben a második játékrész elején. Később adódott lehetőség a vendégek előtt is, de néha úgy tűnt, nem is siettetik igazán a támadásokat, összességében pedig ezúttal nem volt átütőerő a játékukban. A Kisvárda így megőrizte egygólos előnyét és a bennmaradás szempontjából fontos három pontot szerzett.
OTP Bank Liga, 23. forduló:
Kisvárda Master Good-Zalaegerszegi TE FC 1-0 (1-0)
Kisvárda, Várkerti Stadion, 1585 néző, v.: Erdős
gólszerző: Lucas (41.)
Kisvárda: Petkovic – Melnyik (Navratil, 72.), Ötvös, Jovicic, Széles, Camaj – Nikolov (Makovski, 78.), Lucas, Cipetic (Rubus, 85.) – Mesanovic (Spasic, 85.), Filipovic (Ilievski, a szünetben)
ZTE: Dombó – Szendrei (Sajbán, 79.), Várkonyi, Safronov (Németh. D., 89.), Csóka, Mim – Bedi (Medgyes, 79.), Kiss B. (Vogyicska, a szünetben), Sankovic – Gruber (Croizet, a szünetben), Mance