Balatoni Katalin: Fontos a népi hagyományok beépítése a nevelési-oktatási folyamatba

MH/MTI
2024. március 2. szombat. 20:35

Balatoni Katalin azt mondta: örül annak, hogy újra felkereshette Kárpátalját, és személyesen is csatlakozhatott a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola képzési programjához.

Kiemelte: az a kulturális tőke, amellyel a magyarság rendelkezik, egyrészről meghatározza „emberi mivoltunkat” és nemzeti identitásunk gyökereit, másrészről pedig azt „kiválóan tudjuk alkalmazni a különböző pedagógiai folyamatokban”.
„A történelmünk arra is megtanított, hogy tudjunk erőt kovácsolni a rosszból, és tudjunk a fájdalmakból örömet szerezni” – fogalmazott a köznevelési helyettes államtitkár.

Balatoni Katalin emlékeztetett arra, hogy a kárpátaljai magyarság immár két éve nehéz körülmények között kénytelen élni. Azonban „van egy olyan kapaszkodónk, egy olyan tudásunk, egy olyan örökségünk magyar emberként ezen a világon, ami egyben lehetőséget is jelent”.

Szavai szerint ebben a nehéz helyzetben erőt ad, ha hangosabban szól a zene, és hangosabban szól az ének, mert „az ének, a tánc, a zene és a játék elmossa a félelmet”.

Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke a rendezvény házigazdájaként kifejtette: minden pedagógus számára belső igény, hogy fejlődjön és tanuljon, találkozzon kollégáival, akikkel megoszthatják gondolataikat. Ennek egyik eleme a szórványban oktató pedagógusok konferenciája, illetve a Tulipán Tanodák oktatóinak képzése.

Végezetül Balatoni Katalin, az Így tedd rá! módszertani program és mozgalom megvalósítója népi játékok oktatását bemutató gyakorlati foglalkozást tartott a kárpátaljai pedagógusoknak.

Elolvasom a cikket