Kivonulnak a szerb ellenzéki médiából a britek

Szerbiában és Görögországban is elég nagy felbolydulást váltott ki, hogy a brit nemzetközi befektetési cég kivonul a United Group (UG) médiacsoportból – írja a Szabad Magyar Szó. Mint cikkükben olvasható, ehhez az istállóhoz tartozik a szerb ellenzéki média jelentős része – azaz az N1 és a Nova S televízió, a Danas napilap és a most indult Radar című hetilap, amelybe a korábbi NIN szinte egész szerkesztősége átült.

Az UG 2023 első kilenc hónapjában 751,2 millió eurós EBITDA-t (kamatok, adózás, értékcsökkenés és amortizáció előtti korrigált eredmény) ért el, ugyanakkor nemrég összesen 1,73 milliárd euró értékben bocsátott ki új kötvényeket s a felvett hitelek pedig mintegy négymilliárd eurót tesznek ki.

Mint írják, nem lesz könnyű olyan európai céget találni, amely érdeklődne az üzlet iránt, potenciális vevőként ezért az egyesült arab emírségekbeli Etisalat távközlési vállalat vagy a szaúdi Telecom jöhet számításba, amely tavaly Bulgáriában, Horvátországban és Szlovéniában megvásárolta a United Group mobiltelefon-toronyhálózatának száz százalékát.

Elolvasom a cikket