Kölcsön légvédelem visszajár

Máshol van rá szükségük, ezért Olaszország visszahívja Szlovákiából a tavaly Malacka (Malacky) mellé telepített SAMP/T Mamba légvédelmi rendszert – jelentette be Robert Fico (Smer) kormányfő. Mint a pozsonyi Új Szóban olvasható, a NATO tagjai – így hazánk is – az ukrajnai háború kezdete óta segítik a szlovák légtér védelmét. Ekkoriban ugyaniis Eduard Heger (Demokraták) kormánya a szovjet – és valójában mindössze egy hadgyakorlaton kipróbált – S-300-as rendszert átadta Ukrajnának. E lépésért cserében Pozsony több Patriot-üteget kapott.

Utóbbiakat váltotta fel tavaly az olasz SAMP/T, amelyek hatékonyságát a napokban Fico megkérdőjelezte. A kormányfő arról nem tájékoztatott, hogy a szövetségesek egy másik rendszert telepítenek-e helyette Szlovákiába.

Elolvasom a cikket