Segítség a kárpátaljai gyermekeknek

Több mint kétmillió forint értékű tartós élelmiszert adományozott a Magyar Református Szeretetszolgálat a nagydobronyi református gyermekotthon részére – írta meg a Kárpátalja.info. Mint olvasható, a termékek különlegessége, hogy ezúttal a támogatottakból váltak támogatók.

A kézzel készült finomságok ugyanis a magyarországi, úgynevezett „Felzárkózó települések” programba bevont – vagyis a legszegényebb – falvakban készültek. A tészta, gyümölcslevek, lekvárok, befőttek és méz egy része a gyermekotthon raktárába, míg másik fele rögtön a konyhába került. A lapnak Katkó Andrea, igazgató arról beszélt, nem könnyű feladat ilyen válságos időszakban biztosítani az intézmény működését, ugyanis kizárólag adományokból és pályázatokból tartják fenn magukat.

Elolvasom a cikket