Szentkirályi Alexandra: a kormány jelentősen növelte az egészségügyi kiadásokat + Videó

MH/MTI
2024. március 2. szombat. 12:47
Frissítve: 2024. március 2. 12:51

A kormányszóvivő hangsúlyozta, hogy 2010-hez képest ma majdnem az akkori összeg háromszorosát fordítja a kormány egészségügyre.

Az elmúlt években több ütemben emelték az orvosok és az ápolók bérét, és a béremelést a mostani háborús idők ellenére is folytatják – tette hozzá.
Kiemelte, hogy márciustól újabb, átlagosan 20 százalékkal nő az ápolók alapbére; a legutóbb béremelés tavaly júliusban volt, akkor 18 százalékos emelést hajtottak végre.

A mostani emeléssel 2010 óta mintegy négyszeresére emelkedik az egészségügyi szakdolgozók keresete – jelezte a kormányszóvivő.
Kifejtette, hogy 2010-ben az ápolók havi átlagkeresete 170 900 forint volt, most pedig majdnem meghaladja a 800 ezer forintit.

Úgy folytatta, hogy a kórházakat és a rendelőket is fejlesztik: felújítottak 91 vidéki kórházat, 54 rendelőintézetet, 107 mentőállomást és 23 új rendelőintézetet, valamint 34 új mentőállomást építettek. A Magyar Falu Program keretében 600 falusi orvosi rendelőt újítottak fel, illetve építettek, de támogatják az orvosok és az ápolók eszközbeszerzéseit is. 2010 óta több mint ezer mentőautót cseréltek le, és a mentőszolgálat közreműködésével új sürgősségi ügyeleti ellátást működtetnek – sorolta Szentkirályi Alexandra.

A szóvivő szerint sok egészségügyi szolgáltatás elérhető már interneten: orvosi receptek, egészségügyi dokumentumok és időpontfoglalás is.
„Tudjuk, hogy még sok teendő és feladat van a kórházakban, a falvakban és a városokban egyaránt. Az egészségügyi dolgozóknak ezúton is köszönjük áldozatos munkájukat és jó egészséget kívánunk” – fogalmazott a kormányszóvivő.

Objektum doboz

Elolvasom a cikket