Miután egy veronai lelőhelyen több ilyen, több fajjal közös temetkezést fedeztek fel, egy új tanulmány szerzői azt feltételezik, hogy az eltemetett állatoknak valamilyen vallási jelentőségük lehetett, bár akár szeretett háziállatok is lehettek.
A Seminario Vescovile – amelyet a Cenomane-kultúra lakott az i. e. harmadik és első század között – feltárása során a régészek összesen 161 emberi csontvázat tártak fel. Ezek közül 16-ot egész állatok vagy állati részek mellé temettek el, amelyek többsége csirke, sertés vagy tehén volt, és ezért valószínűleg a halottaknak szánt ételáldozatként kerültek a sírokba.
A kutatók figyelmét azonban megragadta négy olyan temetkezés, amely kutyák és lovak maradványait tartalmazta, amelyek közül egyiket sem fogyasztották jellemzően az ókori európaiak. Találtak például egy kislányt, akit egy teljes kutyacsontvázzal együtt helyeztek végső nyugalomra, valamint egy középkorú nőt, akinek csontjai mellett egy egész ló, több más lóalkatrész és egy kutya koponyája is volt.
Egy gyermeket szintén lócsontok mellé temettek, míg egy középkorú férfinak egy kiskutya volt az örök társasága.
A tanulmány szerzői, hogy megpróbálják megérteni ezt a különös ősi gyakorlatot, genetikai és izotópos elemzéseket végeztek az emberi csontvázakon, remélve, hogy rekonstruálni tudják az eltemetett személyek családi kapcsolatait és táplálkozási szokásait. Zavarba ejtő módon azonban azt találták, hogy az állatokkal együtt eltemetett személyek közül senki sem állt közeli rokonságban, így kizárták, hogy a hagyomány egy bizonyos családhoz tartozott volna.
Hasonlóképpen, a kutatóknak nem sikerült olyan egyértelmű táplálkozási vagy temetkezési szokásokat azonosítaniuk, amelyek kapcsolatot sugallnának e különös temetkezések között. „Összességében eredményeink arra mutatnak rá, hogy a megfigyelt temetkezési változatosságra nem alkalmasak az egyszerű, egyenes következtetések” – vonják le az eredményből.
Konkrét bizonyítékok ilyen mértékű hiányával szembesülve a tanulmány szerzői kénytelenek más ősi szokások hagyományainak és szokásainak elemzésével magyarázatokat keresni. Rámutatnak például arra, hogy a gall–római Epona istent – akinek neve a kelta ló szóból származik – gyakran ábrázolják halott lovak mellett.
„Érdekes lehetőség tehát a lómaradványok és Epona mint az újonnan elhunyt lelkeket a túlvilágra kísérő kalauz szerepe közötti kapcsolat” – írják a kutatók. Ugyanakkor megjegyzik, hogy a lovak mellé temetett csontvázakon csonttörések nyomai is megfigyelhetők, amely arra utalhat, hogy ezek az emberek lovasok voltak, és ezért kedvenc paripájukkal együtt helyezték őket végső nyugalomra.
A kutyákra áttérve a szerzők megállapítják, hogy ezt a bizonyos állatot az ősi kultúrák rendszeresen az alvilággal hozták összefüggésbe. „A kutyák és a túlvilági élet közötti kapcsolat térben és időben régre visszanyúlóan megtalálható, példák vannak erre az ókori Egyiptomból, Skandináviából, a klasszikus és a gall–római kultúrákból is” – írják.
A kutatók ezért óvatosan azt sugallják, hogy ezeket a kutyákat valamilyen vallási vagy rituális célból temethették el az emberek mellé. Mivel azonban konkrét bizonyítékok hiányában ezt az érvelést nem támasztják alá, azt is kijelentik, hogy a kutyák egyszerűen szeretett háziállatok lehettek, amelyek gazdái nem tudták elviselni, hogy nélkülük lépjenek a túlvilágra.
