Bekérették a német nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

MH/MTI
2024. március 4. hétfő. 11:38

A hangfelvétel leiratát Margarita Szimonyjan, az RT orosz állami tévécsatorna főszerkesztője pénteken tette közzé. Ennek értelmében február 19-én, vagyis éppen azon a napon, amikor Olaf Scholz német kancellár kijelentette, hogy a NATO nem vesz részt, és nem is fog részt venni az ukrajnai konfliktusban, német katonai vezetők arról tárgyaltak, hogy hogyan lehetne a Krími hidat német Taurus manőverező robotrepülőgépekkel úgy lerombolni, hogy ne járjon következményekkel Berlin számára.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő bejelentette, hogy Moszkva magyarázatot követel Berlintől. Boris Pistorius német védelmi miniszter közölte, hogy az ügyészség vizsgálatot indíthat a kiszivárogtatás miatt.

A Krími hidat kétszer érte súlyos támadás: 2022 őszén és 2023 júliusában. Az első esetben teherautó robbant fel a hídon, másodszor pedig tengeri drónokkal támadtak a hídra. Kijev mindkét esetben elismerte, hogy köze volt a támadáshoz.

Elolvasom a cikket