Belarusz ismét migránsokat telepít az uniós határra

MH/MTI
2024. március 4. hétfő. 17:12
Frissítve: 2024. március 4. 17:18

Lettország a tavasz beálltával ismét megnövekedett számban regisztrál migránsokat Fehéroroszországgal közös határán, akik illegálisan akarnak bejutni a balti állam, és ezzel az Európai Unió területére – közölte hétfőn Guntis Pujats, a lett határőrség parancsnoka a helyi közszolgálati televízióban.

„Januárt és február elejét nyugodtnak lehetett tekinteni. Az utóbbi napok azonban azt mutatják, hogy a határsértések száma újfent gyarapodik” – szögezte le Pujats.

Mint mondta, márciusban már eddig 46 határsértési kísérletet regisztráltak, miután az előző hónap folyamán összesen 75-öt. Pujats mindezt a melegebb időjárással magyarázta, miután a keményt tél sokakat eltántorított.

Lettországnak mintegy 172 kilométer hosszú közös határa van Fehéroroszországgal. A három balti állam és Lengyelország is azzal vádolja Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnököt, hogy hibrid háborút folytat az illegális bevándorlók átengedésével, megtorlásul a Fehéroroszország ellen elrendelt nyugati büntetőintézkedésekért.

Tavaly Lettország saját közlése szerint több mint 13 ezer migránst akadályozott meg abban, hogy uniós területre lépjen. 2022-ben ez a szám valamivel kevesebb, mint 5300 volt.

A rigai kormány az illegális bevándorlók növekvő száma miatt fokozta a határvédelmet, határkerítést húzott és lezárta a Silene határátkelőt.

Elolvasom a cikket