Csaknem száz alkotó munkáját vonultatja fel a Veszprémi Tavaszi Tárlat

MH/MTI
2024. március 4. hétfő. 20:26

Dohnál Szonja elmondta, hogy meghívásos módon kérték fel a régióhoz kötődő alkotókat, akiknek munkái a Dubniczay-palotában és a Csikász Galériában láthatók majd. A kiállított művek között lesznek digitális technológiával készült alkotások, üveg-, textil-, kerámiaművek, festmények és grafikák. A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan a megnyitót követően tartják a díjátadót.

Hozzátette: péntek nyílik ugyancsak a Dubniczay-palotában a Kettőezerhuszonhárom. Best of elnevezésű tárlat, mely a neoavantgárd, a kortárs képzőművészet, valamint a régióhoz kötődő művészeti tradíció és a design kapcsolatát jeleníti meg.

Felidézte: a Veszprémi Tavaszi Tárlatot 2022-től a Dubniczay-palota kiállítóhelyén biennálé rendszerben, azaz minden páros évben rendezik meg. Újdonság, hogy a Csikász Galériában a Tavaszi Tárlathoz kapcsolódó tematikus kiállítás is nyílik. Első alkalommal 2022-ben Korényi Dalma és Somogyi Győző alkotásait láthatta a közönség. Idén február végéig Lugossy Edit és Lugossy László EMLÉK-KÉPEK című tárlatát láthatták az érdeklődők.

A Veszprémi Tavaszi Tárlat április 28-áig látogatható.

Elolvasom a cikket