Minden idők legnagyobb NATO-hadgyakorlatában már Svédország is részt vesz

MH/MTI
2024. március 4. hétfő. 15:23

A csaknem két hétig tartó gyakorlatot Finnország, Norvégia és Svédország északi régióiban tartják.

A már régóta NATO-tag Norvégia által vezetett Nordic Response 2024 kódnevű gyakorlaton több mint négyezer katona vesz részt a katonailag sokáig semleges Finnországból, amely tavaly csatlakozott az észak-atlanti szövetséghez. A finn védelmi minisztérium közleményben jelentette be, hogy az ország első alkalommal vesz részt NATO-tagállamként „a szövetség régióinak kollektív védelmét szolgáló gyakorlaton”.

A hamarosan taggá váló Svédország hadserege azt közölte, hogy légiereje, szárazföldi hadereje és haditengerészete mintegy 4500 katonával szintén részt vesz a gyakorlaton, amelyet téli, sarkvidéki körülmények között tartanak.

Az észak-norvégiai sarkvidéken kétévente megrendezett NATO-gyakorlat eddig a Cold Response (Hideg Válasz) nevet viselte, elnevezését a norvég fegyveres erők közlése szerint a finn és a svéd NATO-csatlakozás hatására változtatták meg.

A gyakorlatnak idén egyenlő arányban Finnország, Norvégia és Svédország ad otthont, és részt vesz benne az Amerikai Egyesült Államok, Belgium, Dánia, Franciaország, Hollandia, Kanada, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország és Spanyolország is.

A részt vevő erők nagyjából fele szárazföldi gyakorlatot tart. A tengeren több mint 50 tengeralattjáró, fregatt, korvett, repülőgép-hordozó és különböző kétéltű hajók részvételével gyakorlatoznak, a levegőben pedig több mint száz vadászrepülőgép, szállító repülőgép, tengerfelügyeleti repülőgép és helikopter segítségével – közölte a norvég hadsereg.

Az északi gyakorlat „beépül” a NATO átfogó, Steadfast Defender 24 nevű hadgyakorlatába. Ez az észak-atlanti szövetség évtizedek óta legnagyobb hadgyakorlata, amelyben 90 ezer katona vesz részt, több hónapig tart, célja pedig annak demonstrálása, hogy a szövetség képes megvédeni teljes területét egészen az orosz határig.

Elolvasom a cikket