Zürich: Iszlamista indíttatású volt egy ortodox zsidó ellen elkövetett késelés

MH/MTI
2024. március 4. hétfő. 21:07

A svájci állampolgárságot 2011-ben megszerző fiatal egy arab nyelven készített videón szolidaritását fejezte ki az Iszlám Állam dzsihadista szervezettel és „világra szóló harcra” szólított fel a zsidók ellen. A szombat este történt késelés áldozata, egy 50 éves ortodox zsidó férfi, már nincs életveszélyben.

A vádhatóság közölte, hogy további nyomozás szükséges annak kiderítésére, hogy a 15 éves elkövető egyedül cselekedett-e, vagy kapcsolatban állt esetleg valamilyen csoporttal.

Mario Fehr, a kanton biztonsági igazgatója gyáva merényletnek és terrorcselekménynek nevezte a történteket. „Valakit csak és kizárólag felekezeti hovatartozása miatt szúrtak le” – húzta alá.
A Tagesanzeiger című zürichi lap szerint a késelést röviddel szombat este fél tíz után követték el egy zsinagóga közelében Enge városrészben. Az elkövetőt még a helyszínen sikerült elfogni. Szemtanúk beszámolói szerint röviddel a támadást előtt azt kiáltotta, hogy „Allahu akbar!”, vagyis „Isten hatalmas!”, valamint azt, hogy „Halál minden zsidóra!”.

A megkéselt áldozatot kórházba szállították, ahol sürgősségi műtéten esett át és vasárnap még életveszélyben volt. Időközben állapota javult, de még mindig intenzív osztályon szorul ápolásra.

Az NZZ helyi lap szerint húsz éve ez volt a legsúlyosabb támadás zsidók ellen az alpesi országban.
A rendőrség a történteket követően megerősítette a zsidó létesítmények védelmét Zürichben.

Vasárnap délután az antiszemitizmus elleni fellépést szimbolizáló sárga esernyőkkel emberek százai gyűltek össze a zürichi Helvetia téren.

Elolvasom a cikket