Az Európai Néppárt elnöke szerint az EU vezetésében a kelet-közép-európai tagállamoknak is képviseltetniük kell magukat

MH/MTI
2024. március 5. kedd. 22:09

A román Agerpres hírügynökség által idézett politikus az EPP bukaresti kongresszusára érkezett kedden a román fővárosba, és közös sajtótájékoztatót tartott a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökével, Nicolae Ciucával.

Manfred Weber szerint Romániát egész Európában tisztelik, és „bámulatosnak” nevezte (a PNL éléről az ország elnökévé választott) Klaus Iohannis államfő tíz éve tartó elnökségének eredményeit, amelyek közül a jogállamiság erősítését, a korrupcióellenes harcot és a gazdasági sikereket emelte ki. Az EPP vezetője sajtóértekezletén leszögezte: az európai vezetőknek mindent meg kell tenniük azért, hogy legalább az Európai Unión belül fenntartsák a békét.

„Nem tudjuk garantálni a békét Európában, mert Ukrajnában háború van, de legalább az EU-n belül fenn kell azt tartanunk. Meg kell védenünk az adófizetők pénzét, közös innovációt kell végrehajtanunk katonai téren, olyan erősnek kell lennünk, hogy Putyinnak eszébe se jusson megtámadni bennünket. Vannak kihívásaink, és ezért értékelem Ursula von der Leyen (európai bizottsági elnök) vezetői szerepvállalását, mert ilyen kezdeményezéseket képvisel európai szinten” – idézte Webert az Agerpres.

Az EPP vezetője szerint Olaf Scholz német kancellár azon kijelentése, miszerint nem hajlandó nagy hatótávolságú Taurus rakétákat adni Ukrajnának, megosztotta saját koalícióját és európai partnereit is. Ugyancsak megosztó volt Emmanuel Macron francia elnök egy héttel ezelőtti nyilatkozata, miszerint nem lehet kizárni szárazföldi csapatok Ukrajnába vezénylésének lehetőségét – tette hozzá.

Weber szerint ezekben a kérdésekben konszenzusra van szükség, és erre törekszik az általa vezetett pártcsalád is, míg a szocialista Scholz és a liberális Macron megosztják Európát.

Az Európai Parlament (EP) legnagyobb frakciójával rendelkező EPP szerdai és csütörtöki bukaresti kongresszusán kezdi el kampányát a júniusi EP-választásokra. Az eseményen várhatón az EPP hivatalos döntést hoz arról, hogy újabb mandátumra jelöli az EB elnöki tisztségébe Von der Leyent.

Az EPP kongresszusán 44 ország mintegy kétezer küldötte vesz részt, köztük az EU tizenegy néppárti állam- vagy kormányfője és Roberta Metsola EP-elnök is jelen lesz Bukarestben.

A háromévente ülésező EPP-kongresszust Manfred Weber nyitja meg, majd a két romániai tagpárt vezetője – Nicolae Ciuca, a PNL és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke – mond üdvözlő beszédet.

Elolvasom a cikket