Finn főparancsnok: Európának több pénzt kell költenie a védelemre

Tóth László Levente
2024. március 5. kedd. 9:24

Európának többet kell tennie saját biztonságáért – hangsúlyozta Timo Kivinen tábornok, a Finn Honvédség parancsnoka – írta a Helsingin Sanomat. Kivinen szerint az európai országoknak növelniük kell védelmi költségvetésüket és védelmi iparuk kapacitását. Úgy vélte, a védelmi ipari beruházások is előfeltételei Ukrajna hosszú távú támogatásának.

„Számomra úgy tűnik, hogy a NATO-országok által közösen elfogadott GDP két százalékos védelmi kiadási szintje nem lesz elég ahhoz, hogy fedezze mindazt, amit Európának tennie kell” – fogalmazott a tábornok abban a beszédében, amit a 248. honvédelmi tanfolyam megnyitóján tartott. Ez a beszéd volt Kivinen utolsó nyitóbeszéde a honvédelmi tanfolyamon, ugyanis a folyó hónap végén nyugdíjba vonul, helyére Janne Jaakkola altábornagy kerül a Finn Honvédség parancsnokaként. A leköszönő Sauli Niinistö finn elnök január végén nevezte ki Jaakkolát a posztra.

Kivinen szerint a világtörténelem a hidegháború végéhez hasonló átmeneti időszakon megy keresztül. A hidegháború befejezése után a világ biztonsági helyzete javult, most viszont a világ az ellenkező irányba halad. „Az elmúlt pár évtizedben megerősödött Kína és Oroszország elégedetlen az Egyesült Államok vezette Nyugat által uralt világrenddel, és saját kiindulópontjaikból próbálják a világ biztonsági architektúráját kedvükre formálni” – mondta a tábornok.

Véleménye szerint „mint most is, az ilyen átmeneti időszakokat a múltban is konfliktusok és háborúk kísérték, amelyek kimenetele részben meghatározza a nagyhatalmak és az általuk vezetett szövetségek súlyát és helyzetét az új korszak világrendjében”. Kivinen gyors cselekvésre sürgette az európai országokat, mert – mint mondta – Ukrajnának azonnali támogatásra van szüksége. A tábornok sürgette az Európai Uniót, hogy adjon ki egy irányelvet a katonai mobilitásról, amely lehetővé tenné az uniós országok számára a csapatok és felszerelések Európai unión belüli mobilitásának javítását.

A Finn Honvédség parancsnoka, Timo Kivinen tábornok a finn védelmi erők parancsnoka. Finnországban a Finn Honvédség parancsnoka vezeti a honvédséget. A honvédség feladatainak végrehajtásáról és a forrásfelhasználásról a parancsnok dönt. Ő irányítja a Finn Honvédség hadműveleteit a jövőbeni célok elérése érdekében. A Finn Honvédség parancsnoka hozza meg a katonai honvédelem stratégiai döntéseit, és rendeli meg a feladatokat a honvédelmi ágaknak és a Nemzetvédelmi Akadémiának. Finnországban a honvédség parancsnokának közvetlen beosztottjai a hadsereg, a haditengerészet és a légierő parancsnokai, a vezérkar főnöke és a Nemzetvédelmi Egyetem rektora.

Katonai parancsok ügyében a honvédség parancsnoka közvetlenül a köztársasági elnöknek – az elnökválasztást Alexander Stubb nyerte meg – van alárendelve Finnországban. A honvédséget érintő határozatok végrehajtásáért a parancsnok a köztársasági elnöknek vagy a Kormánytanácsnak felel. A vezérkar a Finn Honvédség Parancsnokságának parancsnoki állománya és egyben központi közigazgatási hatóság. A parancsnok által elrendelt vagy a honvédség egészét érintő fontosabb ügyeket a vezérkar készíti elő. A honvédség parancsnoka honvédelmi kérdésekben részt vesz az államtanács kül- és biztonságpolitikai miniszteri bizottságának ülésein.

Elolvasom a cikket