Kanada kiterjesztené a háborút

Kanada fontolóra veszi katonai kiképzők Ukrajnába küldését, ha „bizonyos feltételek” teljesülnek, amelyek jelenleg „még nem állnak fenn” – jelentette ki Bill Blair kanadai védelmi miniszter a Global News című kanadai kiadványnak nyilatkozva, számolt be kedden az Rbc.ua hírportál – írta meg a Karpatalja.info.

A jelentés szerint Blair elmondta, hogy bármilyen kanadai csapatokat csak „nem harci” feladatok ellátására küldenek Ukrajnába. Mint hangsúlyozta, az ukrajnai körülményeknek „meg kell változniuk”, mielőtt a kanadai csapatok visszatérhetnek abba az országba, ahol az orosz invázió előtt ukrán katonákat képeztek ki a helyszínen. „A jelenlegi körülmények nem teszik lehetővé a kiképzést Ukrajnában, de folytatni fogjuk a kiképzést” – tette hozzá a kanadai védelmi miniszter.

Kanada több mint 40 000 ukrán katonát képzett ki az Egyesítés elnevezésű hadművelet részeként, amely 2015-ben kezdődött, miután Oroszország elfoglalta a Krímet. Az orosz invázió után azonban a kanadai hadsereg a kiképzési műveleteit Nagy-Britanniába, Lettországba és Lengyelországba helyezte át.

„Számos megbeszélést folytattunk az ukránokkal, akik azt mondják, hogy ha megfelelőek lesznek a feltételek, akkor visszatérhetünk” – emlékeztetett Bill Blair. Ugyanakkor nyitva hagyta az Ukrajnába való visszatérés lehetőségét, hangsúlyozva, hogy „a kanadai fegyveres erők nem játszhatnak semmilyen harci szerepet, vagy olyat, amilyet harci szerepként lehetne értelmezni”.

Elolvasom a cikket