Rétvári Bence: A külső határvédelem eredményes módja az illegális migráció megállításának

MH/MTI
2024. március 5. kedd. 19:04

Rétvári Bence kifejtette, azért is fontos az a példa, amelyet a magyar rendőrök, szerb és osztrák kollégáikkal mutatnak, mert július 1-jétől Magyarország lesz az unió soros elnöke. A magyar soros elnökség prioritásai között szerepel a külső határok védelmének erősítése és az illegális migráció megállítása. Egész Európának erre hívják fel a figyelmét – közölte.

Az Európai Unió vezetői nem ebben a megoldásban hisznek. A magyar rendőröknek és a határvadászoknak az erőfeszítése a déli határon, ami már 2015 óta tart, azt bizonyítja, hogy igenis fel lehet lépni jogi, fizikai és humán eszközökkel. Azaz, szigorú jogszabályokkal, határzárral, hőkamerákkal, éjjellátó készülékekkel és természetesen élő erővel – tette hozzá az államtitkár.

Megjegyezte azt is, hogy Magyarország csaknem kétmilliárd eurót költött a déli határok védelmére. Mint mondta, pár hónappal ezelőtt a nemzeti konzultáción a polgárok megerősítették az állami szerveknek ezt az erőfeszítését, amikor támogatták, hogy a határokat meg kell védeni.

Hozzátette: nem szabad engedni, hogy a „migrációs paktum” révén Magyarország az összes menekültügyi kérelemnek 28,3 százalékát bírálja el, ami által a magyar határon egyfajta migránstábor, „migránsgettó” alakulna ki, mert több tízezer migráns tartózkodna ott, hogy a kérelmét elbírálják.

A „migránspaktumot” a magyar kormány elutasítja, mert az egyfajta „migránsmágnesként” működne – fogalmazott Rétvári Bence, majd megjegyezte, Brüsszelben gőzerővel zajlik a migrációs paktum intézményrendszerének felállítása.

A politikus szerint a magyar határvédelmi szerepvállalás eredményeképpen megfordultak a délről Szerbiára nehezedő migrációs nyomás arányai. Szerbiai vezetőkre hivatkozva kijelentette, hogy a magyar rendőri kontingens munkába állása előtt a szerb-észak-macedón határszakasznál jelent meg a migráció hatvan százaléka, míg Bulgária felől ez az arány negyven százalék volt. Ma, az osztrák és a magyar rendőrök jelenlétének eredményeképpen a szerb–északmacedón szakaszt negyven százalék illegális migráns terheli, mert „megijedtek” a komolyabb védelem miatt.

„Van ereje a rendőri jelenlétnek” – szögezte le az államtitkár, aki szerint olyan európai uniós vezetésre van szükség, amely hisz abban, hogy meg lehet védeni a külső határokat.

„Mind a magyar kormány, mind pedig a különféle szervek ki fogják a részüket venni abból, hogyan tudjuk felhívni az uniós döntéshozók és a többi tagállam figyelmét arra, hogy van egy sikeres határvédelem Magyarország déli határánál” – mondta.

Elolvasom a cikket