A házelnökkel tárgyalt a mongol elnök

MH/MTI
2024. március 6. szerda. 21:45

A mongol elnök az M1 aktuális csatornának adott interjúban – amelynek elején magyar nyelven köszöntötte a nézőket – kiemelte: a két ország közötti gazdasági kapcsolatok élénkülésében a Magyarország és Mongólia közötti politikai és parlamentáris kapcsolatok is szerepet játszottak.

Elmondta: a találkozón kulturális és politikai témákról egyaránt tárgyaltak, és érintettek gazdasági kérdéseket is.
Mongólia kereskedelme 15 százalékkal nőtt, ezen belül az export 20 százalékkal, és ebben benne van a Magyarországgal folytatott kereskedelem is – húzta alá.

Az egyik legfontosabb területként említette a mezőgazdasági együttműködést és a megújuló energiák területét, több erre vonatkozó egyezményt is aláírtak. További lehetőséget látott az együttműködésre az Ulánbátorban működő, egykor magyar támogatással létesült, állati vakcinákat gyártó biokombinát kapcsán.

Szólt a két ország között pénzügyi rendszerek átjárhatóságáról, célként jelölve meg a pénzügyi együttműködési lehetőségeket. Rámutatott: a mongol piac lehetőséget kínál Magyarországnak az ázsiai piacok felé történő nyitásra.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy a magyarok harminc napig vízummentesen tartózkodhatnak Mongóliába, ami lehetőséget kínál az ottani kultúra megismerésére.

Fontosnak nevezte továbbá az oktatás területén megvalósuló együttműködést, örömének adott hangot, hogy rengeteg mongol diák tanulhat Magyarországon. Ez a legjobb befektetés, ezt térül meg a legjobban – hangsúlyozta.

A sport területén az olimpiai bizottságok közötti megállapodást emelte ki, amelyet csütörtökön írnak alá a felek. Ez lehetőséget nyújthat a két ország sportolóinak közös felkészülésére, tapasztalatcserére is – mutatott rá.

Az elnök szólt a két ország politikai rendszereinek hasonlóságáról és méltatta Kövér László magyar házelnököt, példaértékűnek nevezte ahogy a magyar népet, a parlamentáris rendszert képviseli a világban. Kitért arra is, hogy országa Orbán Viktor miniszterelnök politikáját is nagymértékben támogatja.

Mongólia és Magyarország között a kapcsolatok igen régre – jóval a tatárjárás előtti időkre – nyúlnak vissza. Az ezt igazoló régészeti feltárások és bizonyítékok mellett mintegy 1500-ra teszik a közös eredetű szavak számát – mutatott rá Gombodzsavín Zandanshatar, aki elmondta: a mongolok a magyarokat nagyon szorgalmas és „közeli népnek” tartja.

Elolvasom a cikket