Donald Trump: Olyasmit fogunk tenni, amelyre már régóta senki sem volt képes

Nagy napnak nevezte a szuperkeddet Donald Trump, miután értékelte a március 5-i előválasztási eredményeket. Joe Biden is megszólalt, de ő inkább a Demokrata Párton belüli kritikusainak üzent: olvassák inkább a The New York Timest – ajánlotta nekik.

A floridai Palm Beachen található Mar-a-Lagóban Donald Trump köszönetet mondott a szavazatokért, majd úgy fogalmazott:

„Nem véletlenül hívják ezt a napot szuperkeddnek. Ez egy nagy nap. És a szakértők azt mondják, soha nem volt még ilyen meggyőző. Egy csodálatos este volt. Hihetetlen időszakon vagyunk túl, ami az országunk történelmét illeti. Sok szempontból szomorú időszakon, amely azonban, azt gondolom, inspiráló lesz, mert olyasmit fogunk tenni, amelyre már régóta senki sem volt képes.”

Szerinte az ország előtt álló, egyik legnagyobb feladat a határok lezárása, hiszen „egy migrációs invázió keretében milliók támadják az Egyesült Államokat”.

A szuperkedden, amikor egyszerre több államban is előválasztást tartanak, Trump a vártnál is fölényesebben győzött. Kihívója, Nikki Haley csak az északkeleti Vermont államban kerekedett felül. A volt kormányzó és ENSZ-nagykövet egyelőre nem jelentette be, a visszalépését, de nem is állt ki a támogatói elé.

A Demokrata Párton belül Joe Bidennek nincs komoly kihívója, azonban aggodalomra adhat okot számára, hogy több helyen is magas volt a protestszavazók aránya.

Joe Biden arra az újságírói kérdésre, hogy mit üzen azoknak a demokrata szavazóknak, akik aggódnak az eredmények miatt, azt mondta: olvassák a The New York Timest.

„A szavazási eredményeim? Megnyertem az utolsó öt szavazást, amelyről önök nem számoltak be. Ötöt egymás után! Srácok, nem olvassátok a The New York Timest, pedig egy nagyszerű újság” – fogalmazott az elnök.

Elolvasom a cikket