Embernek maradni

2024. március 6. szerda. 11:25

Istenem, megint nem fogunk unatkozni. Mert csak ül az ember, mint falusi vénasszonyok a kispadon, a ház előtt, és arról trafikál a szomszédokkal, hogy vajh, már megint kivel malackodott a kikapós szomszédasszony. De nem, nekünk van miről értekeznünk, mert nemzetünk igazmondó Ferije megint hallatott magáról.

Illetve nem is hallatott, láttatott. Gyurcsány Ferenc ismét megmutatott magából egy darabkát, és teleragasztatta vele az országot. „Isten? Haza? Pedofília!” – áll az egyik fajta plakátokon, és Orbán Viktor arcképével, míg a másikokon „A pedofilmentegető helyett európai gyermekvédelmet! Ezért dolgoznak a Demokratikus Koalíció EP-képviselői” felirat díszeleg.

Újfent kitett magáért a DK. És persze csatlakozott hozzá az EU-képviselő Donáth Anna, a Momentum elnöke, mintegy jelezvén, ők bizony ott, kicsit balra is különleges anyagból vannak gyúrva. Igen, és harsányan bejelentette a plakátozásról: ez bizony „gyűlöletkeltő, feleslegesen bántó, és ami a legaljasabb, hogy egy kis pedofilozásért, néhány cikkért és pár lájkért elviszi a közbeszéd fókuszát a bicskei bántalmazásokról, a kegyelmi botrányról és a gyermekvédelemről”.

Már-már elsírná az ember magát a meghatódottságtól, érezve, hogy itt nem hatalomért csatáznak a szövetséges nagyhatalmak, hanem gyerekféltésből, jövőmentés miatt rántottak kardot. Igen ám, de ugyanez a népvezér, ez a harcos Donáth Anna, a demokrácia lüktető erejétől vezérelve, éppen a minap igazi szövetségesként összebútorozott nemzetünk „jobbik” felével: hűségesküt tett a Gyurcsány-gárda mellett.

Azt is mondja Donáth a DK-plakátról, hogy „elviszi a fókuszt arról, hogy még mindig nem történt valódi felelősségvállalás, és még mindig nem kaptunk valódi válaszokat”.

Nem tudom, milyen válaszokat szeretne, de azt kéri az ellenzéki világ szereplőitől és minden jó érzésű embertől, hogy „elkeseredettségüket és jogos felháborodásukat ne durvuló retorikával, nagyotmondással, gyűlöletbeszéddel, gyűlöletplakátokkal vezessék le. Maradjanak emberek”.

Hát igen. Ez az. Megható. Emberi. Megmaradni embernek. Nehéz, piszok nehéz. Még akkor is, ha emberré válni még nehezebb. Nézzük csak meg a törzsfejlődés évmillióit! Hát akkor mit tesz itt a foxi-maxi, egy-két marxista–leninista tanfolyam, tömegbe lövetés, lovas roham, ellopott szakdolgozat, vizitdíj-automata és a jó ég tudja még mi minden? Úgyhogy Donáth Annának is csak azt lehet tanácsolni, hogy előbb tájékozódni kell, és csak utána kell az emberré válás roppant bonyolult műveletével próbálkozni.

Hát, nem lesz egyszerű.

A szerző újságíró

Elolvasom a cikket