Férfi kézilabda BL: Párizsban kapott ki a Szeged

MH/MTI
2024. március 6. szerda. 22:47
Frissítve: 2024. március 6. 22:53

Mindkét csapat jó néhány hibával kezdte a meccset, de a Szeged rendezte előbb a sorait, 6-3-ra ellépett, ekkor – a nyolcadik percben – a PSG időt kért. Bár a vendégek előnye a 21. percben már négy találat volt, nem játszottak igazán jól. A párizsiak egy 6-1-es sorozattal fordítottak és a meglepően gyenge színvonalú első félidő végén 15-14-re vezettek.

A csereként beállt kapus, Jannick Green remekül védett a franciáknál, erre alapozva csapata 4-1-es sorozatot produkált a második felvonás elején. Kárpáti Krisztián vezetőedző időkérése után sem változott a játék képe, a szegedieknél csak Imanol Garciandía és Miguel Martins teljesített kiemelkedően. Egyre nagyobb volt a különbség a két csapat teljesítménye között, és ez az eredményen is meglátszott (27-20). A 49. percben nyolc gól volt a szegediek hátránya, és bár ezt öt perc alatt megfelezték, a találkozó utolsó negyede már jobban hasonlított egy gálamérkőzésre, vagy egy edzőmeccsre, mint egy BL-csatára.

Mikler Roland hat, Nagy Martin három védéssel, Imanol Garciandía és Miguel Martins nyolc-nyolc góllal zárt. A hazaiaknál Kamil Syprzak tíz alkalommal talált a hálóba, Jannick Green hat, Andreas Palicka két védéssel járult hozzá a sikerhez.

A két csapat 11. alkalommal találkozott egymással a nemzetközi porondon, egy döntetlen és három szegedi siker mellett hetedszer nyert a PSG. A szegediek hat győzelemmel, egy döntetlennel és hét vereséggel zárták a csoportkört.

Eredmény, csoportkör, 14. (utolsó) forduló, A csoport:
Paris Saint-Germain (francia) – OTP Bank-Pick Szeged 37-33 (15-14)

lövések/gólok: 48/37, illetve 47/33
gólok hétméteresből: 4/4, illetve 3/1
kiállítások: 12, illetve 10 perc

A csoport végeredménye:
1. THW Kiel (német) 22 pont, 2. Aalborg HB (dán) 19, 3. Paris Saint-Germain 17, 4. Industria Kielce (lengyel) 16, 5. PPD Zagreb (horvát) 14, 6. Szeged 13, 7. Kolstad HB (norvég) 11, 8. Eurofarm Peliszter (északmacedón) 0
Az első két helyezett a negyeddöntőbe, a 3-6. helyezettek a rájátszás első fordulójába jutottak.

csütörtökön játsszák:
B csoport: Telekom Veszprém-SC Magdeburg (német) 18.45

Amennyiben a Veszprém csütörtökön hazai pályán nem győzi le a címvédő német SC Magdeburgot, a két magyar csapat az előző szezonhoz hasonlóan ismét egymással találkozik a BL rájátszásának első fordulójában, a negyeddöntőbe jutásért.

Elolvasom a cikket